Augusztus 16-án Zalamerenyén majd Balatonszemesen is a pálos rendhez kapcsolódó programra várták a híveket. Ünnepi rendezvényen emlékeztek meg a zalamerenyei pálos malom újraindításának 10. évfordulójáról, majd esti zarándoklatot tartottak a balatonszemesi pálos emlékhelyhez.
Zalamerenyén Szabadics Attila és felesége, Szabadicsné Madaras Katalin újították fel az egykori pálos malmot. Tíz éve vendégeket fogadnak, kulturális rendezvényeket szerveznek, így a malom ma már nemcsak működő ipartörténeti műemlék, hanem kulturális közösségi tér is, ahol egész évben változatos programok várják a látogatókat.
A jubileumi esemény kiemelt pillanata volt a malom területén egy pálos emlékhely átadása, amely a Zalacsány-Örvényeshegyi pálos kolostor boltívét idézi meg. Az alkotásban helyet kapott egy eredeti kő is az örvényeshegyi pálos kolostorból, amely a múlttal teremt közvetlen kapcsolatot. Az installáció jelentősége kettős: szimbolikusan a pálos örökségre emlékeztet, történetileg pedig arra, hogy a középkorban a merenyei malom az örvényeshegyi monostor birtokához tartozott.
Az installációt Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke áldotta meg, szabadtéri ünnepi szentmise keretében.
Az eseményen közreműködött Maczkó Mária, Magyarország Érdemes Művésze, valamint a Zalamerenyei Népdalkör.
Balatonszemesen Mórocz Viktor korábban alpolgármesterként, jelenleg önkormányzati képviselőként és a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány elnökeként immáron harmadszor szervezett esti zarándoklatot a Mindszent pálos kolostor romjain létrehozott emlékhelyhez.
Szombaton a 21 órára tervezett indulás előtt váratlanul felhőszakadás, nagy mennyiségű eső zúdult a szemesi erdőre, így az ott található pálos emlékhelyhez vezető földút a mély sártól járhatatlanná vált. Ennek ellenére 30-40 ember gyülekezett az előre meghirdetett találkozási ponton.
A tervezett útvonal módosításával egy másik balatonszemesi pálos emlékhelyhez, a találkozási ponttól mintegy 2 kilométer távolságra lévő Boldog Özséb-szoborhoz indult a menet az aszfaltos úton.
A zarándoklatot Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke vezette. A zarándoklaton részt vett Borza Miklós helyi esperes-plébános, Szentirmay Tamás tartományfőnöki hivatalvezető, valamint Török Máté pálos konfráter, a Misztrál együttes tagja.
A résztvevők együtt imádkozták el a rózsafüzér imádságot, amely közben az egyes titkokról Puskás Antal mondott elmélkedéseket.
A zarándoklat végállomásán, a kivilágított Boldog Özséb-szobornál gyújtott kis mécsesek jelképezték a pálos rendet megszervező esztergomi kanonok látomását: a 13. század közepén a pilisi remeteségbe vonult Özséb egyik álmában apró lángnyelveket látott egymáshoz közeledni az erdőben, melyek azután egy nagy lángoszloppá egyesültek. Ebből az álomból azt értette meg, hogy össze kell gyűjtenie és közösségbe kell szerveznie a Pilisben elszórtan élő remetéket.
A zarándoklatot a közösen elmondott zsolozsma és Puskás Antal tartományfőnök áldása zárta.
A zarándoklat a „Magyar Falu Program Falusi Civil Alap” 2025. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” pályázatból valósult meg.
Másnap, augusztus 17-én, vasárnap a balatonszemesi Bagolyvár utcai kápolnánál mutatott be szabadtéri szentmisét Puskás Antal pálos tartományfőnök, aki a mise végén Balatonszemesnek egy pálos zászlót adományozott, annak a sok munkának az elismeréséül, melyet a település a pálos rend múltjának a feltárása és a pálos gyökereinek, kötödésének az ápolása érdekében hosszú évek óta végez.
A pálos zászlót – a megáldását követően – a plébániát képviselő Borza Miklós esperes-plébános és a települést, valamint a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítványt képviselő Mórocz Viktor vette át.
Forrás: Magyar Pálos Rend 1., 2.
Fotó: Magyar Pálos Rend; Mórocz Márk és Mórocz Viktor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


