A nyugdíjas felvidéki magyar tévézik, a fiatal facebookozik Tokár Géza2026. 07. 18., szo – 13:19
Hírfogyasztási szokások a felvidéki magyarok körében – a Gombaszögi Nyári Táborban mutatták be azt a kiterjedt felmérést, amelyet 2026. júniusa és júliusa között készített a VEKTOR a Pro Hungarica Communitate megbízásából.
A felmérést a VEKTOR Társadalomkutató Egyesület és a Horizontum Polgári Társulás egy 2400 fős mintán, Rákóczi Krisztián koordinálásával és vezetésével. A felmérés tábori bemutatója többnek bizonyult egy egyszerű adatközlésnél – beszélgetés is körítette, amin a portálunk főszerkesztője, Molnár Norbert is részt vett.
Generációs szakadékok
A felmérés adatai alapján a felvidéki magyarok médiatérhasználata egyszerre őrzi a hagyományos média meghatározó szerepét és tükrözi a digitális platformok térnyerését, miközben markáns generációs különbségek figyelhetők meg a hírfogyasztási szokások terén.
A megkérdezettek 63,8%-a legalább naponta tájékozódik az aktuális eseményekről, ezen belül 37,5% naponta többször, 26,3% pedig naponta egyszer követi a híreket. Minél idősebb valaki, annál többször olvas híreket. A legnagyobb érdeklődés a szlovákiai magyar közösséget érintő hírek iránt mutatkozik, ezt követik a magyarországi politikai hírek, míg a szlovák belpolitikai hírek kapcsán a legalacsonyabb az érdeklődés a válaszadók körében.
A hírfogyasztás elsődleges nyelve továbbra is a magyar. A válaszadók 67,4%-a leggyakrabban magyarul fogyaszt híreket, ugyanakkor közel minden harmadik válaszadó (29%) elsődlegesen szlovák nyelvű médiából tájékozódik, ami jól mutatja a két médiatér egyidejű jelenlétét. A hírekkel való találkozás legfontosabb platformja továbbra is a televízió (71%), amelyet a Facebook (60,7%), a rádió (42,9%) és az online hírportálok (36,5%) követnek. Amikor azonban a legfontosabb, elsődleges hírforrást kellett megnevezni, a televízió (37,2%) és a Facebook (32,8%) gyakorlatilag fej-fej mellett végzett, miközben minden más platform jóval kisebb szerepet játszik – állítják a kutatók.
Az egyes generációk különböző csatornákon jutnak a hírekhez. Míg a 30 év alattiak elsődleges hírforrása a Facebook (45,8%), amelyet a TikTok (17,8%) és az Instagram (14%) követ, a televízió pedig mindössze 5,7 százalék számára a legfontosabb hírforrás, 65 év felett megfordul a tendencia: a nyugdíjasok 65,8 százaléka a televíziót követi és csak 9,1 százaléka a Facebookot.
Két nagy szereplő, de tart a hírverseny
A magyar nyelvű online hírforrások közül a Parameter (58%) és az Új Szó online felülete (56,6%) rendelkezik a legnagyobb eléréssel az online hírfogyasztók körében, őket a Felvidék.ma (45,4%), a Körkép.sk (34,2%) és a ma7.sk (33,6%) követi. A szlovák nyelvű médiapiacon az Aktuality.sk emelkedik ki (51,4%), amelyet a Nový Čas (38,8%), az SME (29,2%), a Pravda (25,1%) és a Denník N (24,9%) követ.
A nyomtatott sajtót mindössze 18,4% olvassa, ebben a közegben meghatározó az Új Szó (57,2%), megelőzve a Vasárnapot (25,5%) és a Nový Čast (23,3%). A rádió továbbra is fontos, de már nem meghatározó információforrás. A megkérdezettek 61,7%-a legalább alkalmanként hallgat rádiós híreket, ugyanakkor 38,3% egyáltalán nem teszi ezt.
A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a hírfogyasztók nem feltétlenül bíznak a médiában. A válaszadók több mint fele (56,7%) inkább nem bízik vagy egyáltalán nem bízik a hírekben, míg csupán 38,3% nyilatkozott bizalomról. A válaszadók kétharmada (65,9%) gyakran vagy nagyon gyakran találkozik véleménye szerint hamis vagy félrevezető hírekkel, míg mindössze 3,3% nyilatkozott úgy, hogy soha nem találkozik ilyen tartalmakkal.
Molnár a kapcsolódó beszélgetésen kijelentette, három jelenséget tart meglepőnek a kimutatások kapcsán. A fiatalok körében tapasztalható magas facebook-használati arány is egyedinek számít, ahogy az is, hogy a magyar politikai hírek iránt sokkal magasabb az érdeklődés – igaz, ez betudható a magyarországi választási időszaknak is. Molnár emellett problémásnak tartja, hogy a megkérdezettek nagyon kis része bízik csak a médiában.
Kapcsolódó cikkünk
Papokról, apácákról és furfangos kertészekről szóló pajzán történetekkel telik meg esténként a Gombaszögi Nyári Tábor Folkszöglete. A mesekocsma nem nosztalgia, hanem élő hagyomány: Zámborszky Eszter és Pintér Zsolt szerint a felnőtteknek ma talán még nagyobb szükségük van a mesére, mint valaha. A mesemondókkal beszélgettünk a műfajról.
Este fél hatkor felnőttekkel gyűlik meg a nézőtér a Folkszögletben, akik azért érkeznek, hogy kiszakadjanak egy órácskára egy fesztiválforgatagból. Rövidesen önfeledten nevetnek: a huncut karaktereket, kedves népi motívumokat és a sok-sok poént magunkkal vissszük a nap hátralévő részébe. Zámborszky Eszter és Pintér Zsolt a Gombaszögi Nyári Tábor Folkszögletében mulattatják a résztvevőket esténként.
A mesére ma elsősorban gyerekműfajként tekintünk, ide most azonban felnőttek érkeztek azért, hogy meséket hallgassanak. Valahogy így volt ez régen is, ugye? Felnőttek meséltek egymásnak.
Zámborszky Eszter: Ez így van. A néprajzkutatásokból tudjuk, hogy a hosszú, sötét estéken, monoton munkák végzése közben felnőttek meséltek felnőtteknek, hogy egymást szórakoztassák. A mese később került a gyerekszobákba, valójában nem is olyan régóta számít gyerekműfajnak. A mesemondás újraélesztésével tulajdonképpen a felnőttek körébe szeretnénk visszahozni a meséket és a mesék szeretetét.
Mivel lehet a mai felnőtteket megfogni?
Pintér Zsolt: Az igazság az, hogy ma mindenkit, gyereket és felnőttet is tanítani kell a mesehallgatásra. A huszonegyedik század felpörgött világában vagyunk, rengeteg információval körülvéve, egyre inkább online térben élünk.
A mese kiválóan alkalmas arra, hogy társas kapcsolódást ébresszen, hogy megtanítson minket egymással beszélni és egymásra figyelni.
Mesehallgatáskor félretesszük a telefonokat és egymás szemébe nézünk. Ez a felnőttek számára ugyanolyan szükséges, mint a gyerekek számára. Amikor órákat, napokat töltünk a számítógép monitorja mögött, okostelefonnal a kezünkben, a mesekocsmák kiváló kikapcsolódási lehetőséget adnak, és egymásra is hangolódhatunk.
Mi a különbség a felolvasás és az élő szóban történő mesemondás között?
Zámborszky Eszter: A különbség óriási, mert a felolvasás rögzített szövegből indul ki. Még ha egy képzett színész is olvas fel, sokkal könyvszagúbb élmény. Nem jön létre az a fajta kapcsolat a hallgatók és a mesemondó között, amiről Zsolt is beszél, mert a könyv tulajdonképpen elzár a hallgatóságtól.
Ha élő szóban mesélek, beépítem a közönség reakcióit vagy a helyszín adottságait.
Rövidebbre foghatom vagy hosszabbra nyújthatom a történetet, így a közönséghez és a helyzethez tudom igazítani. Ez óriási előny. Azt szoktam mondani, hogy a mese szívtől szívig terjed.
Mennyire fontos eszköz tehát az improvizáció?
Pintér Zsolt: A népmeséknek van egy szerkezeti kötöttsége. Az azonban, hogy egy-egy epizódnál mennyit időzünk, milyen részletességgel festjük le, hogyan építjük ki a humoros oldalát, mennyi humort teszünk bele, mindig a hallgatóságtól függ. Ezért szoktuk azt mondani, hogy soha nem hangzik el ugyanaz a mese kétszer ugyanúgy, mert mindig az adott közönségnek szól. Az, hogy improvizatívan, a saját szavainkat használva öltöztetjük fel a történetet, nagyon fontos része a mesemondásnak.
A humor mellett a népies elemek is lényeges eszközök.
Zámborszky Eszter: Fontos szempont, hogy megtartsuk az archaikus, népies nyelvezetet, hogy azt a szóhasználatot és motívumokat használjuk, amelyek a gyűjtésekben lelhetők fel. Hogy minél színesebbé tegyük az adott mesét, sok változatát megkeressük, elolvassuk és táplálkozunk is ezekből. Népmesével dolgozunk, amely a mi előadásunkban is ugyanúgy formálódik, mint az egykori mesemondók ajkán. Ettől lesz a népművészet újra élő, szabadon szárnyaló.
A mesekocsmákat a Hagyományok Háza Hálózat indította el, itt, Szlovákiában talán még kevésbé ismert ez a műfaj. Kik kaphatók arra, hogy beüljenek egy mesekocsmás mesemondásra?
Pintér Zsolt: Öt–tíz éves múltra tekint vissza, most már eléggé népszerű dolog lett a mesekocsma. Elsőként Erdélyben próbálkoztak az ilyenfajta mesemondással, és sokan sokféleképpen nyúlnak hozzá. Mi azt látjuk, hogy bármilyen közösség kapható rá, amely hajlandó egy pillanatra megállni, kiszállni a rohanásból. Aki rászánja az időt, az örömmel hallgatja. Azt látjuk, hogy szkeptikus hallgatókból is nagyon odaadó mesehallgatók válnak.
Zámborszky Eszter: Hálás forma, merthogy itt a szórakozás van a fő helyen. Az emberek azért ülnek le, hogy jót derüljenek, jót nevessenek. Tréfás, adott esetben pajzán történeteket mesélünk, tehát a humor a fő elem. Olykor tündérmeséket is mondunk, de ott is mindig fontos eszköz a humor.
Nagyon fontos a mai világban, hogy tudjunk felszabadultan nevetni.
Több kutatás is folyik arról, hogy mennyire fontos az, hogy felszabadultak, örömteliek legyünk. Én miskolci vagyok, ahol most zártuk a mesekocsmák hatodik évadát. Hat éve, havi rendszerességgel gyűlik össze 30–40 felnőtt, akik a hónap egyik hétfő estéjét arra szánják, hogy meséket hallgassanak.
Mutatkozik igény arra, hogy friss, új mesemondók vigyék tovább a műfajt?
Pintér Zsolt: Ez egy fontos feladatunk. A Hagyományok Háza Hálózat fesztiválközegekben nagyon sikeresen honosította meg a műfajt. Mára több szervezet foglalkozik mesemondással és képez mesemondókat – mi is tanítjuk egyébként a műfajt a Mesefaiskola mesemondó képzésén.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
