A Nyugat szerint Karácsony Gergely a diktátor!

A Nyugat szerint Karácsony Gergely a diktátor!

Állandó furcsállkodás tárgya a józan eszüket, racionális ítélőképességüket a PC-terror ellenére is megőrző állampolgárok körében, hogy a hazai kormánypártokat olyasvalamiért tartják nemzetközi össztűz alatt a liberálbalos hadak, aminek az ellenkezője igaz. Vagyis hogy nem ülésezik az Országgyűlés, a törvényhozás, a diktátor Orbán Viktor miniszterelnök rendeletekkel kormányoz, az ellenzéket durván elhallgattatják és az égvilágon semmiről sem kérdezik meg, nem egyeztetnek velük soha. Annak ellenére tartja magát ez a vadliberális science fiction, hogy csak az nem győződik meg arról, hogy mekkora hülyeség ez, akinek se tévéje, se számítógépe, se okostelefonja, se internete, esetleg analfabéta, mert nem tudja elolvasni nemcsak a magyar, de még az angol nyelvű híradásokat sem a magyar parlament szorgalmas munkájáról.

Örömmel jelentjük azonban: megtaláltuk ennek az őrületnek az okát, egyben megoldottuk a rejtélyt, miért sulykolnak a balosok Nyugaton, az Európai Unióban olyan sületlenségeket, amelyeknek a cáfolatáról egy alsó tagozatos brit vagy német kisiskolás is játszi könnyedséggel meggyőződhet.

Egyszerűen azért fenyegetőzik az internacionalista globálbaloldal, mert összekeverték a magyar kormányt a magyarországi fővárosi vezetéssel. Ha ezt belátjuk, rögtön a helyére kerül minden fantasztikus agyzsibbasztó elem, irracionális rágalom. Csupán annyi galiba, zavar történt tehát, hogy messziről, több ezer kilométer távolságról szokás szerint összezagyváltak sok mindent Nyugaton, mert nekik majdnem mindegy, hogy budapesti vezetés alatt az ország kormányáról vagy a főváros irányítóiról van szó a hírekben. Hisz melyik fővárosi testület nem ülésezik tényleg? A Fővárosi Közgyűlés.

Ki az, aki rendeletekkel kormányoz Budapesten? Karácsony Gergely főpolgármester. Neki aztán tényleg nincs megszabva, hogy meddig kormányozhat, irányíthat rendeleti úton. Minden tökéletesen stimmel imigyen a diktatórikus magaviselettel, ügyvitellel is, amit még azzal is tetéz a „civilben” a Párbeszéd nevű, harci kutya jellegű minipárt elnöke, hogy semmiről nem egyeztet senkivel sem saját diktátortársain, a főpolgármester-helyetteseken kívül.

Mi több, jól fogódzkodjanak meg a kedves olvasók, még a populizmus rágalma is telitalálat – már ha Karácsony és a ballib város- és kerületvezetők rendelkezéseit vizsgálják Brüsszelben és más okos fórumokon. Hát hogyne volnának populista demagógok azok, akik fűt-fát megígérnek, szociális juttatásokat, húszezer forintos rezsitámogatást, adócsökkentést, aztán mindent visszaszívnak a voksolás és a győzelmük után, hogy azokból vihar­iramban adókivetések, juttatásmegvonások, nyugdíjas-sanyargató intézkedések váljanak.

A túlzó választási ígéretek be nem tartása, az őszi kampányban elkövetett üzletszerű szédelgés is pontosan illik az álbaloldali Karácsonyékra.

Még a budapestiek véleményének állandó kikérését minden fontos kérdésben sem tartotta be a kelekótya, szószegő, krónikus memóriavesztéssel küszködő főpolgármester. Lehet, hogy most azzal védekeznek, hogy végül is mind az öt főpolgármester-helyettes budapesti, de azért lássuk be, mégiscsak a fővárosiak igen-igen szűk szegmensét, elenyészően csekély százalékát képviselik.

Hírdetés

Summa summarum: az Európai Uniót, az Európai Parlamentet és más nemzetközi testületeket nem is kell annyira kárhoztatnunk azért, hogy irreálisan érthetetlen dolgokat állítottak a magyar konzervatív kormányról. Kissé slendriánok voltak, de az ártatlanság vélelme az ordas hibákat elkövetőket, a vészesen tájékozatlanokat is megilleti. Pusztán a házszámmal trafáltak mellé, így ha rájönnek arra, hogy magas hőfokú kritikájuk tárgya nem a Fidesz–KDNP-kormány, hanem annak fővárosi mása, a Karácsony-kabinet, sietve újrafogalmazzák majd a véleményüket, és a liberális Budapest-vezetést veszik össztűz alá.

Jól is teszik, ha immár belátva kapitális tévedésüket, kínos melléfogásukat, Karácsonyra és tettestársainak megregulázására koncentrálnak a nyugati, uniós tótumfaktumok. Üdvös lesz, ha odafigyelnek rá, mert az SZDSZ-epigon főpolgármester és a többi válsággenerátor éppen most játssza, tapsolja el a magyar baloldal maradék hitelét, renoméját is a 2022-es parlamenti választás előtt. Olyan folytatólagosan elkövetett ígéret-visszaszívásokat, lakosságsanyargatásokat, hatalmaskodásokat produkálnak, amelyek párjukat ritkítják. A csak papíron zöld, valójában szélsőbaloldali Párbeszéd-társelnök olyan léket üthet a baloldal hajóján, amit hosszú évekig nem tudnak majd befoltozni.

Némi rodolfós áthallással, a híres bűvész kedvenc mondását kölcsönvéve, Karácsonynak csak a kezét kell figyelni, mert csalni akar. Nagy tétekben le lehet fogadni ugyanis, hogy a fejlesztésfóbiás zöld főpolgármester semmilyen építkezésbe nem fog belemenni. Vagyis egy európai uniós ország fővárosának vezetője arra készül, hogy lerohasszon és romboljon mindent, ami érték a rábízott metropoliszban. Pontosan lehet tudni előre, hogy mindenáron ragaszkodni fog a világ egyik legrégibb, legpatinásabb hídjának, a főváros és az egész ország egyik kiemelkedő szimbólumának, a Széchenyi Lánchídnak a direkt, előre megfontolt szándékkal történő tönkretételéhez.

Javasoljuk tehát, hogy azt a bizonyos hetes cikkelyes eljárást a magyar baloldali városvezetők és prominens képviselőjük, Karácsony Gergely részére címezzék az Európai Unióban. Bőségesen rászolgáltak a magyar és európai érdekeket és értékeket egyaránt semmibe vevő, szélsőséges ténykedésükkel.

Megyeri Dávid – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »