A Nyílt Társadalom Alapítványok szerint a ratyi, a néger, az elferdült a kóser

Megbélyegző és diszkriminatív a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, ezért annak visszavonását kérik a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF). Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a független civil szervezetek finanszírozását célkeresztbe vevő, a parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés egy újabb lépés a „demokráciákban alapvetőnek számító kritikus hangok elhallgattatásának irányába”.

Magyar Menedék - Soros

A közlemény idézi Nizák Pétert, az OSF magyarországi működéséért felelős vezetőjét, aki elmondta: a törvényjavaslat egyértelműen diszkriminatív, mert csak a civilekre vonatkozik és kiemeli a törvény hatálya alól a vallási- és sportszervezeteket.

Hírdetés

Kiveszik a “külföldről támogatott kategóriából” a kormány által folyósított uniós pénzeket is, holott Magyarország tavaly az uniós alapok egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje volt.

Az OSF szerint a törvényjavaslat arra kötelezné a részben külföldi forrásból működő civil szervezeteket, hogy külföldről támogatott szervezetként regisztráltassák magukat, amit a kormány “nemzetbiztonsági aggályokkal” és a nagyobb mérvű átláthatósággal indokol, miközben a javaslat valójában egyikről sem szól.

Úgy látják, megbélyegzik a nem kormányzati szervezeteket és újabb jelentéstételi terheket rónak rájuk, holott ezek a szervezetek már most is megfelelnek az átláthatóság széleskörű törvényi kötelezettségeinek.

Demokrácia, a többség uralma, akkor ne pakolja habokra magát az agresszív kisebbség!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »