A nürnbergi vádlottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték

A nürnbergi vádlottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték

74 éve, 1945. november 20-án kezdte meg Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék a náci Németország háborús bűnökkel vádolt 24 vezetőjének perét. A történelem során első alkalommal minősítették az agressziót a „legsúlyosabb háborús bűncselekménynek”, s első ízben vontak felelősségre háború kirobbantásában és háború okozta szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetőket.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió 1943. október 30-án egyezett meg a háborús bűnösök felelősségre vonásában, majd – Franciaországgal kiegészülve – 1945. augusztus 8-án írták alá a Nemzetközi Katonai Törvényszék létrehozására vonatkozó megállapodást, amelyhez később még 19 állam csatlakozott.

A Törvényszék a Harmadik Birodalom azon vezetőinek és szervezeteinek felelősségre vonására jött létre, akiknek bűncselekményei nem kapcsolódtak egyetlen országhoz, illetve földrajzi helyhez.

A bírói testületet a négy hatalom által delegált tagok és azok helyettesei alkották. Az ügyészeket is a szövetségesek adták, az egyes jogrendszerek közötti ellentmondások miatti vitákat Robert Jackson amerikai főügyész simította el.

A vádlottak 27 fő- és 54 segédvédő közül választhattak. A vádirat négy vádpontból állt: 1. béke elleni bűncselekmények (támadó háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével); 2. emberiesség elleni bűncselekmények (kivégzések, deportálások, népirtás); 3. háborús bűncselekmények; 4. „közös terv vagy összeesküvés” az előzőekben felsorolt bűncselekmények elkövetésére.

A törvényszék dönthetett arról is, hogy azon szervezetek vagy csoportok, amelyekhez valamely bűnösnek talált személy tartozott, maguk is bűnös szervezeteknek tekintendők-e.

A bíróság állandó székhelye Berlinben volt, de a tárgyalások helyszínéül Nürnberget választották – a döntésnek szimbolikus jelentősége volt, mert Hitler uralma idején itt rendezték a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt pártnapjait, s itt születtek meg a zsidóság jogfosztását szentesítő törvények is.

A per 1945. november 20-án kezdődött az Igazságügyi Palota 600-as termében. Az 1946. október 1-jéig tartó, angol, francia, német és orosz nyelven zajló eljárás során 218 tárgyalási napon 407 ülést tartottak, 236 tanút hallgattak ki, a törvényszék mintegy negyedmillió írásbeli vallomást tanulmányozott át.

A tárgyalásokon 15 ezer oldalnyi jegyzőkönyv, nagy mennyiségű hang- és képfelvétel készült, a dokumentumokat 22 vaskos kötetben tették közzé.

A foglyoknak háton, arccal az ajtó felé fordulva, kezüket a takaró felett tartva kellett aludniuk zárkáikban. Naponta egyszer mosakodhattak, és hetente egyszer zuhanyozhattak.

Hírdetés

Háborús bűncselekmények elkövetésével 24 nemzetiszocialista vezetőt vádoltak meg (a felelősségre vonást elkerülte a Harmadik Birodalom vezére, Adolf Hitler, Joseph Goebbels propagandaminiszter és Heinrich Himmler, az SS vezetője, akik a háború végén öngyilkosságba menekültek).

A vádlottak padján azonban csak 21-en ültek, mert Martin Bormannról, Hitler helyetteséről akkor úgy hitték, hogy szökésben van (később kiderült, hogy 1945. május 2-án ő is öngyilkosságot követett el), Robert Ley, a Német Munkafront vezetője a per kezdete előtt öngyilkos lett, a Krupp konszern tulajdonosa, Gustav Krupp ellen pedig egészségi állapota miatt szüntették be az eljárást.

A vádlottak mindvégig a német bíróság kizárólagos illetékességét hangoztatták, eredménytelenül. A törvényszék elutasította a védelem állítását, mely szerint háborús bűnöket csak államok követhetnek el, kimondva: azokat emberek hajtják végre, akik felelősségre is vonhatók.

Elvetették azt az érvelést is, hogy a tetteket „ex post facto”, vagyis visszamenőleges hatállyal minősítették volna bűncselekménynek, mert ezeket korábban is jogellenesnek tekintették. A bírák a tettek mögött álló elveket is kutatták, és nem fogadták el a „parancsra tettem” védekezést.

Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki: 12 vádlottat (Hermann Göring, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel, Alfred Jodl, Wilhelm Frick, Ernst Kaltenbrunner, Alfred Rosenberg, Hans Frank, Fritz Sauckel, Arthur Seyss-Inquart, Julius Streicher, Martin Bormann) kötél általi halálra ítéltek, három (Rudolf Hess, Walther Funk és Erich Raeder) életfogytiglani, négy (Albert Speer, Baldur von Schirach, Konstantin von Neurath és Karl Dönitz) 10-20 év börtönbüntetést kapott.

Három vádlottat (Hans Fritzsche, Hjalmar Schacht és Franz von Papen) felmentettek. A kivégzéseket október 16-án a nürnbergi fegyházban hajtották végre tíz vádlotton (Bormann nem volt jelen a per során, Göring pedig a kivégzés előtt cellájában öngyilkos lett).

A törvényszék bűnös szervezetnek mondta ki a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető testületét, a párt védelmi osztagát (Schutzstaffel – SS), biztonsági szolgálatát és a politikai rendőrséget (Gestapo).

Ezek tagjait a londoni egyezmény aláírói úgy állíthatták bíróság elé, hogy a vádlottnak kellett ártatlanságát igazolnia. Ugyanakkor a háborús felelősség eltérő értelmezése miatt nem nyilvánították bűnösnek egészben véve a német kormányt, a hadsereg vezérkarát és főparancsnokságát.

A nürnbergi ítéleteket az ENSZ Közgyűlése 1946. december 11-én jóváhagyta, és a nemzetközi jog szintjére emelte a bíróság gyakorlatát.

1946 és 1949 között Németországban további 12 hasonló pert folytattak le a náci diktatúra mintegy 170 magas rangú képviselője, köztük embereken kísérleteket folytató orvosok, katonai parancsnokok, gyárosok és bankárok, a nemzetiszocialista gyakorlatot támogató bírák, jogászok, kormányzati tisztviselők ellen.

A japán háborús főbűnösök perét 1946. május 3. és 1948. november 12. között Tokióban tartották: 28 ember ellen emeltek vádat, közülük hetet ítéltek halálra.

A nürnbergi pert számos bírálat érte, ennek kapcsán mondta az amerikai fővádló, Robert Jackson: a perbe fogottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »