A nővéreket a rendelőkből az élvonalba helyezik át. Az ellenzéki politikus vezette kamara szerint tiszteletlenül, rendőri kísérettel

A nővéreket a rendelőkből az élvonalba helyezik át. Az ellenzéki politikus vezette kamara szerint tiszteletlenül, rendőri kísérettel

Nyitókép: SITA/AP

A Szlovák Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája (SKSaPA) már évek óta arra figyelmeztet, hogy az egészségügyi rendszerben nincs elég nővér. A koronavírus-járávny pedig csak rontott a helyzeten.

Tekintettel a kórházi személyzet súlyos hiányára az állam a rendelőkből az élvonalba helyezi át az egészségügyi nővéreket. Ez az eljárás nemcsak a nővéri kamarának nem tetszik, de a Magánorvosok Szövetségének (ASL) sem.

Az egészségügyi dolgozónak több mint a felét nővérek alkotják.

„Amennyiben áthelyezzük őket a rendelőkből a kórházakba, onnan fognak hiányozni, ahol most vannak“

– konstatálta Lukáš Kober, a SKAaPA irodájának igazgatója.

Kober tájékoztatása szerint tavaly év végén a csacai nővéreknek kézbesítettek munkaparancsot, jelenleg pedig a zólyomi és a lévai rendelői szektorban dolgozó egészségügyi nővéreknek.

Az igazgató elmondása szerint sok nővér fordult segítségkéréssel a kamarához. Kober szerint azonban minden parancsot individuálisan kezelnek, ugyanis a munkaparancs kiosztásakor számban kell vennie a törvényi feltételek teljesítését.

Munkakötelesség

Hírdetés

A munkakötelesség a járási hivatal alapján jön létre, ugyanis a hivatal határozza meg azt a munkakört, amit a nővérnek el kell végeznie a munkaviszonya során; ezenkívül az elvégzendő munka mennyiségét és a munkavégzés helyét is a hivatal határozza meg.

Kober szerint a járási hivatalok parancsait tiszteletlenül kézbesítik – a járási hivatal alkalmazottja ugyanis a rendőrség kíséretében érkezik az egészségügyi nővérhez. Kober továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a nővéreket gyakran olyan helyekre osztják be, amelyeknek teljesen más specializációjuk és munkarendszerük van.

A nővérek számára az egész folyamat rendkívül megterhelő, és nemcsak a kimerültségükhöz vezethet, hanem a betegállományok megszaporodásához és a rendszerből való távozásukhoz, ami jelen pillanatban egyenlő lenne a katasztrófával.

Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke szerint a járvány miatt a nővérek áthelyezése miatt az ambuláns egészségügyi ellátás is veszélybe sodródott. De a hiányzó nővérek mellett a hiányzó orvosok is nagy problémát jelentenek.

„Egész rendelők hiányoznak, ugyanis az orvosokat helyettesíteni hívják a kórházakba. Tudom, hogy konkrét esetekben orvost és nővért is akartak egyszerre, de előfordult, hogy csak nővért”

– hívta fel a figyelmet Šóth.

Bezárt rendelők

Némelyik orvos a járvány idején nem rendelt vagy korlátozta az egészségügyi ellátás biztosítását, aminek az lett a következménye, hogy megszaporodott azoknak a pácienseknek a száma, akiket kritikus állapotban kellett kórházba szállítani.

Lenka Záteková, a zsolnai kórház szóvivője szerint a páciensek nem tudtak kapcsolatba lépni a kezelőorvosukkal, ezért a kórházba otthoni kezelés után, rossz egészségügyi állapotban érkeztek. A Magánorvosok Szövetsége azonban azt állítja, nem tehet erről.

Webnoviny.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »