A novemberi halálozási adatok jelentősen meghaladták az ötéves átlagot

A novemberi halálozási adatok jelentősen meghaladták az ötéves átlagot

Októberben és novemberben a halálozási adatok jelentősen meghaladták az ötéves átlagot. A legnagyobb növekedést a 65 évnél idősebbek körében tapasztalták. A legjelentősebb, 59 százalékos növekedést novemberben Trencsén és Eperjes megyében tapasztalták – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Statisztikai Hivatal (ŠÚ), amely előzetes adatokat tett közzé a 2020 novemberi halálozási adatokról.

„A havi halálozási adatokat a Statisztikai Hivatal két hónapon belül gyűjti össze és dolgozza fel. Hogy a félretájékoztatásokat és az álhírek terjedését megelőzzük, előzetesen közöljük a novemberi adatokat. Az előzetes decemberi adatok február elején lesznek ismertek, a 2020-as évre vonatkozó összesítés pedig 2021 márciusában” – pontosította Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

Az előzetes adatok szerint novemberben összesen 5842 ember halt meg Szlovákiában, ami csaknem 36 százalékkal több, mint az elmúlt öt év (2015-2019) átlagos novemberi halálozási adata. Októberben 5277 ember halt meg, ami 20 százalékkal több az ötéves átlagnál.

Hírdetés

Az előzetes adatok szerint a halálozások száma jelentősen megnövekedett a 65 év felettiek körében. Novemberben a halálozások száma 47 százalékkal haladta meg az elmúlt öt év átlagát, októberben 27, szeptemberben 8 százalékkal.

Trencsén és Eperjes megye után a Zsolna és Nagyszombat megyében novemberben regisztrálták a legjelentősebb növekedést. Ott 43, Kassa és Besztercebánya megyében 25, Pozsony megyében pedig kilenc százalékkal haladta meg a halálozási ráta az elmúlt öt év átlagát.

Az év elejétől november végéig összesen 51 276 ember halt meg Szlovákiában, ami a statisztikai hivatal adatai szerint 1600-3900-zal több, mint amennyi az előző öt évben, ugyanebben az időszakban volt.

Az elhunytra vonatkozó adatokat a statisztikai hivatal dolgozza fel. „A hallottszemlén kiállított formanyomtatványok tartalmazzák az elhunytról szóló alapvető információkat, beleértve a halál okát is. A havi adatok az ország mintegy ezer anyakönyvi hivatalából érkeznek be, az ország közel 3000 önkormányzatától.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »