Az észak-bácskai csantavéri egyházközségben április 25-én, szombaton rendezték meg a „Növekedés útja” elnevezésű hittanos napot, amelyen mintegy 850 gyermek és hitoktató vett részt a Szabadkai Egyházmegye egész területéről. A rendezvény célja az volt, hogy a fiatalok együtt imádkozzanak, megéljék hitüket és erősítsék az összetartozás kötelékeit.
A programok a kora délelőtti órákban kezdődtek, majd késő délután püspöki szentmisével zárultak. Az előadások központi témája a rácsodálkozás volt.
Ivković Róbert zentai állandó diakónus közvetlen szavait érdeklődve hallgatták a résztvevők. A témát szemléltető eszközökkel, játékosan, egyszerű történeteken keresztül igyekezett a fiatalok szívéhez közelebb vinni.
A szervezők változatos foglalkozásokat kínáltak a nap folyamán: közös imát, ifjúsági énekeket, közösségépítő játékokat és lelki beszélgetéseket. A programokat úgy állították össze, hogy az elsősöktől a végzős tanulókig mindenki megtalálja a számára megfelelő elfoglaltságot.
Ebéd után a helyi futballpályán „Játék határok nélkül” címmel sportprogramokba kapcsolódhattak be: volt labdarúgás, kosárlabda, röplabda, kötélhúzás, zsákban futás, sárkányeregetés, teniszezés és tollaslabdázás, de tánctanulás, fogócskázás és arcfestés is színesítette a délutánt. A mozgás és a közös játék ereje szemmel láthatóan erősítette a közösségi szellemet, és számtalan új barátság született.
A lelkinap ünnepi szentmisével zárult, melyet Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök mutatott be a helyi templomban. A szentbeszédet az indonéz származású Elias Ohoiledwarin SVD atya mondta.
A közös liturgia méltó lezárása volt a tartalmas és élményekkel teli napnak.
A résztvevők feltöltődve és élményekkel gazdagodva térhettek haza. A csantavéri hittanos nap ismét bebizonyította, hogy az Istenbe vetett hitnek és a személyes találkozásoknak valódi megerősítő és összetartó ereje van.
A helyi szponzorok mellett az anyagi hátteret a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosította.
Szerző: Dér Georgina, Csantavér
Forrás és fotó: Szabadkai Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


