A norvég templolmi esküvőkön nincs többé menyasszony és vőlegény

A norvég templolmi esküvőkön nincs többé menyasszony és vőlegény

A norvég evangélikus  egyház Trondheimben tartott zsinata hétfőn olyan eljárásról  döntött, amelynek értelmében lehetővé válik homoszexuális párok egyházi esketése.

A zsinat 112 résztvevője közül 89-en szavaztak a javaslat mellett. A gyűlés egy évvel korábban hagyta jóvá a homoszexuálisok templomi házasságkötését. Az új liturgia számára a hagyományos szöveget kissé módosítani kellett, így abban

többé nem szerepel a „menyasszony és vőlegény” fordulat.

Emellett a korábbihoz képest más szöveghelyeket is idéznek a Bibliából.

Hírdetés

 Az anyakönyvvezető hivatalában már 2009 óta mondhatják ki a boldogító igent Norvégiában a meleg párok. A templomi esküvőt illetően azonban Norvégia a többi Skandináv államhoz képest lemaradásban volt, hiszen Dániában ezt 2012-től, Svédországban pedig már 2009-től lehetővé tették.

„Ezen a napon válik valóra egy ima és egy álom. Nem szabad egyetlen párt sem elutasítani” – jelentette ki a homoszexuális Gard Sandaker-Nilsen, aki résztvett a zsinaton. Ole Kristian Kvarme oslói püspök, aki az új szabályozást támogatta ugyanakkor elismerte, hogy a döntés gondot is jelent majd.

A melegházasságok elleni tiltakozásul Oyvind Bard Benestad lelkész

azonnali visszavonulását jelentette be

a norvég evangélikus egyháztól.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »