A normális Románia

Szombaton piacra járunk, sétálgatunk vagy kirándulunk, vendégségbe megyünk, sportolunk, esetleg csak bambán tévézünk. De semmiképpen sem dolgozunk. Főleg nem szavazgatunk a parlamentben. Inkább maradjon ez az országrontó, szégyentelen kormány, amelyik még Dincă pszichopata úrtól sem tudta megmenteni a hazát. Ha az a kérdés, hogy folytassa Dăncilă, vagy feláldozzuk a hétvége egyik kedvenc szabadnapját, egyértelmű a válasz: nem ér meg egy szombatot a szőke miniszterelnök elkeserítése.
Valahogy így zajlott a mérlegelés Románia önjelölt megmentői körében. A bizalmatlansági indítványról szóló döntés időzítésével a szociáldemokraták azt gondolták, akkorát húznak, hogy az ellenzék körül elfogy a levegő. Csakhogy kiderült, már ennek a furfangos taktikának a megvalósításához is kevesen vannak. Ami azt jelenti, hogy a napjaik tényleg meg vannak számlálva. Jelen állás szerint pontosan hét nappalt és éjszakát tölt még el a hatalomban a PSD. Ha az indulás az igazságszolgáltatást érintő hírhedt kormányhatározattal tragikusra sikeredett, a búcsú ugyancsak szánalmasnak ígérkezik. Görcsös, de sikertelennek tűnő kapaszkodást láthatunk egy politikai szempontból már most bukottnak számító kabinettől.

Hírdetés

Vessünk egy pillantást a hogyan továbbra is. A szombatról nagy nehezen jövő csütörtökre halasztott, mindent eldöntő ülésre bevonul az összes kormányváltást ígérő honatya, és megszavazza a Dăncilă-csapatot hazaküldő indítványt. A vörös pestis szomorúan elhúz balra, a jobboldali-liberális-marxista-szélsőjobboldali s magyar européerek pedig egymás vállába kapaszkodva, győzelmi dalokat énekelve lepik el a bukaresti kocsmanegyed vendéglátóipari egységeit.

Aztán másnap délelőtt több hírtelevízió is úgy értesül, hogy spontán verekedés tört ki a román főváros központjában. A Realitatea Tv szerint USR-s képviselőnők füves cigerettáktól bódultan, nem egyértelmű szándékkal estek neki pocakos, őszülő PNL-s törvényhozóknak, utóbbiak nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A Digi24 riportere feldúltan jelentkezik be egy szétvert bukaresti terasz elől, ahol állítólag merevrészeg liberálisok ütöttek-vertek USR-seket, amiért azok a „bozgor” Barnát szolgálják. Az RMDSZ közleményt ír, és egyben panaszt helyez kilátásba minden létező európai fórumnál, amiért Marius Pașcan irányításával magyarellenes koalícióba tömörült ittas román törvényhozók kitessékelték a kocsmából – más hírek szerint az országból – az ünneplő magyar politikusokat, mert Húzd rá, cigány! felkiáltással nógattak egy maneléra szakosodott sötétebb bőrű zenészt.

Klaus Johannis – aki ebből a buliból is kimaradt – egy héttel a randalírozás után sértődötten visszatér szabadságáról, és Angela Merkel javaslatára egy neves német bank nagyszebeni fiókjának biztonsági őrét nevezi ki technokrata miniszterelnöknek.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »