Egzisztenciális dráma, látlelet a társadalomról, természetfilm és még sok minden más. A Nomádok földje rendkívül sokrétegű, mély filozófiai alkotás, és a bezárt mozik korszakának egyik legkülönlegesebb filmélménye.
A történet szerint Fern (Frances McDormand) egy nevadai iparvárosban élte le élete nagy részét, de a 2008-as gazdasági világválság miatt munkanélkülivé válik. Férje halála után Fern a legtöbb ingóságát eladja, a pénzből lakókocsit vásárol, és átvált a nomád életmódra. Az amerikai Nyugatot járva egész évben alkalmi munkákból él: hol gyorsétteremben süt, hol lakókocsiparkban pucolja a vécét, hol az Amazon nagyvállalat végtelenül depresszív hangulatú üzemében csomagolja az árut, eközben pedig tragikus sorsú és groteszk figurák keresztezik útját.
Nehéz megragadni, hogy miről is szól pontosan A nomádok földje. Egyrészt nagyon sokrétegű filmről van szó, másrészt tudatosan nem helyez semmit sem fókuszba. Annak ellenére, hogy a történet középpontjában egyértelműen Fern áll, és azt is le kell szögezni, hogy Frances McDormand élete talán legnagyobb alakítását nyújtja a főszerepben, ez nem kizárólag az ő filmje. Épp ellenkezőleg, többször az az érzésünk, ő is csak eszköz valami nagyobbnak és mélyebbnek a bemutatására.
Fern szemén keresztül több érdekes és tragikus sorsú mellékkaraktert is megismerhetünk. Van, aki fia elvesztése után terápiás célzattal választotta a lakókocsis életformát, van, akit a gazdasági válság semmizett ki, van, aki bűnhődni akar és van, aki csak csendben meghalna. Közülük többen mindössze egyetlen jelenet erejéig jelennek meg a filmben, hogy két perc leforgása alatt előadjanak egy olyan letaglózó monológot, amitől napokig nem szabadul a néző.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy ez az egész filmre jellemző. Egy-két jelenet sajnos üresjáratnak tűnhet, és nem igazán illik bele az egyébként szép és kerek egészbe. Viszont könnyen előfordulhat, hogy napokkal a film megnézése után váratlanul a helyére kerül egy mozaikkocka, mert a film bizony nem engedi útjára a nézőt a stáblista lepergésével – legalább néhány napig biztosan vele marad.
A nomádok földjét mindvégig átjárja a természet ereje: a végtelen sivatag látványa vagy a háttérben húzódó kopár hegyek gyakran többet mondanak a szereplőknél. A háborítatlan természetről készült gyönyörű képek a legprofibb természetfilmekbe is beillenének. Hol csodálatos naplementét, hol rideg, barátságtalan tájat kapunk, és ezzel a rendező sosem a főszereplő hangulatára reflektál elcsépelt módon, sokkal inkább az egész élet kettősségére. Amerikai filmben csak nagyon ritkán sikerül a természetet ennyire a történet szerves részévé tenni. Jól érezhetően mind a rendezőnek, mind az operatőrnek, és magának a főszereplőnek is mély kapcsolata van a természettel, és ez a tény még inkább elmélyíti az egyébként is spirituális élményt.
A nomádok földje leszámol a lakókocsis élettel kapcsolatban kialakult újkori romantikával is. Bizonyára sokan találkoztunk már nagyobb autókiállításokon csillivilli lakókocsikkal, esetleg követünk olyan vloggereket és közszereplőket a közösségi médiában, akik így utaznak be egy egész országot vagy kontinenst, és közben persze minden szép és ragyogó… A lakókocsihoz viszont gyakran hozzátartozik a csontba markoló éjszakai hideg, a defekt, a motorhiba, a hangyainvázió és a vödörbe ürítés is – a film pedig mindegyik problémának áldoz legalább egy jelenetet.
Könnyen be lehetne skatulyázni A nomádok földjét az egzisztenciális dráma kategóriába, de elég csak egy-két másodpercnél tovább gondolni rá, és ez máris megváltozik. Ezt a filmet nagyon nehéz felcímkézni, mert rengeteget markol: mesélni akar a közösség erejéről, a természetről és halálról, ugyanakkor a magányról, a lemondásról és múltunk démonairól is. Elsősorban filozófiájával, ráérős hangulatával és lenyűgöző képi világával szippantja be a nézőt, cserébe egyetlen másodpercnyi akciót, sőt, még csak hangzavart sem kínál. Ha pedig A nomádok földjében fél óra elteltével sem sikerül elmélyülnie a nézőnek, bátran kikapcsolhatja: a folytatásban sem változik meg a film hangulata, végig a beszélgetések, visszaemlékezések és révedezések dominálnak. A végső nagy igazság megtalálása vagy a konklúzió levonása szintén elmarad – csak sodródás és lassú lüktetés van.
Az egész történetet átjárja a melankólia és a kilátástalanság érzése, mégis mintha a film támogatón megragadná a néző kezét (különösen az utolsó fél órában), és azt mondaná: bármi is lesz, az utunk végén úgyis találkozunk azzal, akivel találkoznunk kell.
A nomádok földjét óriási kritikai ováció fogadta. A február végi díjátadón két fontos kategóriában (a legjobb dráma, a legjobb rendező) is Golden Globe díjat nyert, és nem meglepő módon a legjobb filmért járó Oscar-díj egyik legnagyobb esélyesének számít.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
