A nők számára már be is zárt az olimpia kapuja

A nők számára már be is zárt az olimpia kapuja

Teljessé vált a női kosárlabdatorna mezőnye, megvan a négy utolsó résztvevő is.

Négy európai válogatott, a szerb, a francia, a belga és a spanyol jutott ki a tokiói olimpia 12 csapatos női kosárlabdatornájára, melynek négy kvalifikációs tornán alakult ki a teljes mezőnye.

Japán rendezőként, míg az Egyesült Államok a másfél évvel ezelőtti, spanyolországi világbajnokságon szerzett aranyérmével már korábban biztosította részvételét, a múlt héten rendezett tornákon ennek ellenére e két ország csapata is ott volt. A szabályok szerint azokban a csoportokból, amelyekben az amerikaiak és a japánok szerepeltek, két együttes szerzett tokiói kvótát, a másik kettőből pedig az első három.

Hírdetés

A legnagyobb meglepetés Brazília búcsúja, a dél-amerikai ország válogatottja ugyanis 1992 óta mindegyik olimpián ott volt, ezúttal viszont utolsó lett a franciák, az ausztrálok és a Puerto Ricó-iak mögött a Bourges-ban rendezett tornán.

A négy torna közül kettőnek Belgrád adott otthont, mivel elvállalta, hogy a saját négyese mellett az eredetileg a kínai Fosanba kiírt négyes küzdelmeit is megrendezi, miután a koronavírus-járvány miatt erre Kínában nem volt lehetőség.

Az olimpián három négyes csoportban kezdik majd meg a küzdelmet a válogatottak. A játékok sorsolását március 21-én tartják Tokióban.

A mezőny:
Japán (rendező), Egyesült Államok (világbajnok), Ausztrália, Belgium, Franciaország, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Nigéria, Puerto Rico, Spanyolország, Szerbia


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »