A nők sértve érzik magukat. Annak ellenére, hogy két gyermeket felneveltek, nem mehetnek korábban nyugdíjba

A nők sértve érzik magukat. Annak ellenére, hogy két gyermeket felneveltek, nem mehetnek korábban nyugdíjba

Nyitókép: Shutterstock

Az 1958/1959-es korosztály előtt és után egy évvel született nőkre vonatkoznak az előnyök, de rájuk nem. A munkaügyi tárca szerint azonban szó sincs diszkriminációról.

Božena Straňáková csakhamar betölti a 61. életével és annak ellenére, hogy két gyermeket nevelt fel, nem mehet előbb nyugdíjba. Pont abban az évben született (1958), amiről az állam egyszerűen megfeledkezett. Más anyákkal ellentétben az ő ledolgozandó éveibe nem számít bele a két felnevelt gyermek.

Ez a törvény az összes olyan nőre vonatkozik, akik 1958-ban és 1959-ben születtek. Straňáková szerint ez diszkrimináció, s mivel sértve érzik magukat, ezért a többi asszonyokkal együtt harcolni fog a változásért.

 „Több ezer olyan asszony nevében kérdezem, akiket ez a diszkrimináció érint, hogy miért éppen ennek a két korosztálynak (1958 és 1959) nem számolják hozzá a nyugdíjazáshoz azt, hogy két gyereket felneveltek?“  

Tudni akarják, hogy miért éppen ők

Az 1958/59 előtt és után született nőknél figyelembe fogják venni azt, hogy két gyermeket neveltek fel, s a gyermektelen nőkhöz képest csökkenteni is fogják a nyugdíjba vonulási évüket.

Az 1958/59 előtt született nőknek két gyermekért 9 hónapot vonnak le, míg az 1958/59 után született nőknek 12 hónapot számítanak le.

Straňáková elmondása szerint rajtuk már az az egy év is sokat segítene.

„Az az egy év nekünk elárusítónőknek, szakácsnőknek, gyártósor mellett dolgozó nőknek nagyon sokat jelent“

– konstatálta.

Az érintett nők a munkaügyi minisztériumhoz, illetve az egyes politikusokhoz is írtak panaszlevelet. Állításuk szerint már nem bírják a rengeteg munkát, a munkahelyükön ugyanis műszakokat húznak és gyakran hétvégenként is dolgoznak, ennek ellenére senki sem gondol rájuk.

Hírdetés

A tárca szerint szó sincs diszkriminációról

A munkaügyi minisztérium elutasítja, hogy diszkriminációról lenne szó. Azzal érvel, hogy az említett 1958/59-e korosztálynál két jogi szabályozás szövődik egymásba. A régebbi szabályozás az előttük lévő korosztályok (1957 és attól kevesebb) előnyeire vonatkozik, míg az új az utánuk következő (1960 és attól több) korosztályokra vonatkozik. Az 1958-ban és 1959-ben született nők pedig lógnak a levegőben.

Na de miről is van szó? Egy 2004-es reform szerint fokozatosan egységesíteni kell a nők és a férfiak nyugdíjba vonulásának évét. Ezt az egységesítést azonban nem hajthatták végre egyszerre. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy a nőknek hirtelen felemelték volna a nyugdíjba vonulásuk évét, míg a felnevelt gyermekek számát nem vették volna figyelembe. Ezeket az engedményeket tehát fokozatosan kell megszüntetni. Az 1957-ben, illetve a korábban született nők esetében továbbra is a régi törvény van érvényben, így az ő nyugdíjba vonulásuk événél számít az, hogy mennyi gyermeket neveltek fel.

Ezeket a nőket a tárca „Kaník asszonyai“-nak nevezi az egykori munkaügyi miniszter, Ľudovít Kaník után, aki a nyugdíjazással kapcsolatos törvényt módosította.

Július 1-jén azonban életbe lépett nyugdíjkorhatár-plafonnal kapcsolatos új törvény, ami az 1960-ban és utána következő években született nőkre vonatkozik.

A nyugdíjkorhatár-plafont 64 évben határozták meg. Ezzel a módosítással együtt azonban azt is elfogadták, hogy azoknak a nőknek, akik egy gyermeket neveltek fel leszámítanak fél évet, két gyermekre egy évet, míg három vagy több gyermekre másfél évet.

Összegzésképpen: az 1960-ban és után született nők lesznek azok, akik két gyermek után megérzik majd az új rendszer előnyeit.

Az új rendszerből az 1958-ban és 1959-ben született nőknek egy fikarcnyi előnyük sem származik. A nyugdíjba ugyanis akkor vonulhatnak, amikor betöltik a 62 évet és 8 hónapot, illetve a 62 évet és 10 hónapot. Ez az évszám azonban még mindig kevesebb annál, mint amennyi a fiatalabb korosztályra fog vonatkozni.

Az új rendszer ugyanis azzal számol, hogy ha a két gyermek után járó egy évet le is számolják a nők így is csak 63 évesen vonulhatnak majd nyugdíjba. Az új rendszerben ugyanis mindent az egységes nyugdíjkorhatár-plafontól, a 64 évtől számítanak.

Mindez azt jelenti, hogy az 1958/59-ben született nők egyrészt nem tartoznak „Kaník asszonyai“ közé, másrészt a nyugdíjkorhatár-plafon és a gyermekek után járó kedvezmény sem vonatkozik rájuk.

Petíciót írnak

A munkaügyi minisztérium eddigi magyarázata sem Straňákovát, sem a többi asszonyt nem elégítette ki, így tovább folytatják a harcot. A petíciójukat jelenleg 700 nő írta alá, s amennyiben a helyzet nem javul, tüntetést szerveznek Pozsonyban.

 „Az egész nyugdíjkorhatár-plafonnak nem szabadott volna megszületnie. Most kellene a Smernek javaslatokat tennie arra, hogy miként lehetne visszavonni ezt az igazságtalanságot. Bár félek, hogy úgy oldanák meg ezt az egészet, hogy hosszú évekig nekünk kellene fizetnünk az adónkból“

– mondta Michal Páleník, Foglalkoztatási Intézet elemzője.

Aktuality.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »