A nők könnyebben legyőzik a koronavírust. Vajon miért?

A nők könnyebben legyőzik a koronavírust. Vajon miért?

A koronavírus-járvány idején megmutatkozott, hogy a férfiak jóval hajlamosabbak arra, hogy elkapják a fertőzést, mint a nők. Ráadásul sokkal nehezebben is viselik a betegséget. Tudósok szerint a vírusos betegség lefolyásában nagy szerepe van az X-kromoszómának.

A nők azért járnak jobban, mert jobb a genetikai „berendezkedésük”. Az X-kromoszómának 1 098 génje van. Az Y-kromoszómának, mely a férfiakban van jelen – az X-kromoszómával együtt – pedig csak 70. Sharon Moalem genetikus szerint a nők erősebb védekezőképessége az XX-kromoszómák kombinációjának köszönhető. Az X-kromoszómák egyik részét a nők az apjuktól, a másikat pedig az anyjuktól öröklik.

Természetesen a megfertőződésben sokat nyom latban az elővigyázatosság is. Az intenzív osztályokon azonban általában több a koronavírusos férfi, mint a női páciens.

A férfiak nemcsak a most tomboló járványban betegednek meg nagyobb eséllyel, hanem minden fertőzés veszélyesebb rájuk nézve, és még a sebgyógyulás is tovább tart náluk.

Hírdetés

– jegyezte meg a genetikus. Hozzátette azt is: az első életévet gyakrabban élik meg a leánygyermekek, és a 110 évesnél idősebb emberek 95 százaléka szintén nő.

A Washington Post napilap szerint az USA-ban a Covid-19-nek nagyjából 17 000-rel több férfi áldozata volt eddig, mint női. A férfiaknak átlagosan 7 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy a koronavírus-fertőzés végzetessé válik számukra.

Figyelemreméltó adat, hogy Olaszországban az összes áldozat 70 százaléka férfi, az USA-ban ez az arány 55 százalékos.

A világadatok arról árulkodnak, hogy a férfiak nagyjából ugyanolyan gyakorisággal fertőződnek meg Covid-19-el, mint a nők. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a férfiak magasabb halálozási arányáért a betegség súlyosabb lefolyása a felelős, tette hozzá Franck Mauvais-Jarvis, aki a nemek közötti különbségeket vizsgálja a betegségek leküzdésében.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »