Érdemes néha feminista oldalakat, női blogokat, fórumokat olvasni. És nem pusztán mazochizmusból. Ha lehántjuk a tartalomról a férfigyűlöletet, a feminista agymenést és sikerül elvonatkoztatunk az arroganciájuktól is, akkor gondolataik mélyére tekintve megragadhatunk néhány okot, ami miatt boldogtalanok a mai magyar nők.
A legérdekesebb jelenség az individualizmus és a mindenáron való önmegvalósítás követelése, tekintet nélkül a következményekre. Mivel nemektől függetlenül is ilyen kort élünk, a nők egy jó része úgy látja, hogy a férfiaknak jobbak az esélyei az önmegvalósításra, mint a nőknek, hiszen nem nyomasztja őket a gyerekszülés és a gyermekágy kötelezettsége. A nők jelentősebbnek érzik a rájuk nehezedő társadalmi nyomást is, mint amit szerintünk a férfiaknak kell elszenvedniük. Nem-e az okozza ezt a különbséget, hogy mi férfiak többségében jobban ki tudjuk zárni az ilyen pressziót és inkább alakítunk ki egy egyedi világképet és életmódot? Úgy tűnik, azt tökéletesen elfelejtik ezek a nők, hogy az önmegvalósítás rögös útja áldozatokkal is jár. Az egyik ilyen a környezet rosszallásának elviselése, a másik az esetleges hosszú távú magány és a családalapítás elmaradásának minden következménye. De ezek a hatások nemtől függetlenül mindenkit egyformán sújthatnak. A kiteljesedett karrier jól hangzik, de általában olyan önkizsákmányolás árán valósul meg, ami mellett a magánélet és a társas kapcsolatok jelentősen beszűkülnek. Adott lehetőség, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is ezt válasszák, de a következményeit önmaguknak kell vállalniuk. Bár irigylik a férfiak szabadságát, de a férfi szerepből következő problémákat már nem szeretnék vállalni.
A nők panaszáradatának egy másik motívuma szerint egyenesen a hagyományos női szerep, a családi szerep a boldogság akadálya. És sokan lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy a nő kiteljesedésének a legfőbb akadálya a gyerek. Mindez azért különösen ellentmondásos, mert mindeközben tömve vannak a meddőségi klinikák a szülést egyre türelmetlenebbül váró nőkkel és a társkeresőkön rendre családcentrikus férfiakat keresnek a nők. Végeredményként aztán oda lyukadnak ki ezek a panaszok, hogy a gyerek melletti kiteljesedésnek valójában a legfőbb akadálya a férfi, hiszen míg Ő szabadon önmegvalósít (mert a munkával pénzkeresés, az kizárólag önmegvalósítást jelent) addig a nő börtönben senyved otthon a gyerekkel. A háztartással és a családdal kapcsolatos munkamegosztás kérdése örökzöld témája ezeknek a honlapoknak és fórumoknak. Ha igaz, hogy a férjek pénzét, többségében a feleségek osztják be (lásd ebben a Férfihang.hu cikkben), akkor nem értem, hogy miért nem könnyítik meg az életüket megfelelő, modern háztartási gépek vásárlásával vagy akár bejárónő alkalmazásával.
A panaszok harmadik csoportjából azt láthatjuk, hogy minden társadalmi igazságtalanságot és anyagi különbséget a férfi-női ellentmondásokra vezetnek vissza. A férfiak a gazdagabbak, a férfiak jobban keresnek, a férfiak nagyobb hatalommal bírnak, írják le újra és újra. Nem lehetséges, hogy emögött valójában az húzódik meg, hogy a nők csak a náluk gazdagabb, magasabb bérű, nagyobb hatalommal rendelkező férfiakat veszik észre, és veszik egyáltalán férfiként számításba? Tény, hogy az egészségügyi és az időskori ellátásban többségében nők dolgoznak alacsony bérért és alacsony társadalmi megbecsüléssel, viszont a bányászok, az utcaseprők és a kukások férfiak és általában mindenféle más nehéz, mocskos és alulfizetett munkákat többségében férfiak végeznek el. Őket vajon miért nem veszik észre a férfiakra panaszkodó nők?
A feminista panaszáradat negyedik főcsoportjában olyan követelések merülnek fel, amelyek valójában már régen megvalósultak. Példának okért a nők szexuális szabadsága. Talán Gerle Éva, írónő és bloger tett hitet a legnagyobb intenzitással a női szexuális önrendelkezés mellett. Több írásában hangsúlyozta, hogy párkapcsolaton belül egy férfinak csak akkor lehetnek szexuális igényei a párjával szemben, ha azok időben, formában, és lelki állapotban is szerencsésen találkoznak az adott nő igényeivel. Ez nagyon szépen hangzik, csak nem számol a nemek közötti alapvető biológiai és szexuálpszichológiai különbségekkel, valamint a hétköznapok rideg valóságával. Ha minden pár csak akkor szeretkezne, amikor a lelki- érzelmi összehangoltság a lehető legoptimálisabb szinten áll, akkor jelentősen csökkenne az együttlétek száma, ami egy olyan, többek között szexuálisan is frusztrált társadalomban, mint a hazai, tovább rontaná az emberek életminőségét. A valóság sajnos nem a szappanoperák, leányregények és a szürke 50 árnyalata alapján épül fel, és azok a nők, akik két lábban állnak a földön, ugyanúgy nem ezt várják el a párjuktól, mint ahogyan a férfiak sem várják el a nőktől a pornófilmek világának egy az egyben történő lemásolását a hálószobában.
Összefoglalva elmondható, hogy akkor lennének a magyar lányok-asszonyok maradéktalanul boldogok, ha úgy lehetnének karrieristák, hogy a munkájuk egyben az önmegvalósítást is jelentené, a családalapítást és a gyereknevelést pedig vagy hagynák a fenébe, vagy kiadnák gebinbe valakinek, például a férfiaknak, a párkapcsolatban pedig a férfi keressen többet, de ezt tegye úgy, hogy közben átveszi a női szerepeket is, továbbá hiperérzékeny receptoraival találja meg azt a néhány ritka alkalmat, amikor szexuális együttlétet kezdeményezhet.
Szögezzük le, hogy ma az egyénnek, akármelyik nemhez is tartozik, jóval nagyobb szabadsága van saját sorsának alakításában, mint a korábbi korokban. A társadalmi csoportok jobban átjárhatóak, tanulni, pályát választani mindenkinek van lehetősége. Eldönthetjük, hogy vállalunk gyereket, vagy a munkánknak élünk, vagy megpróbáljuk összehozni a kettőt. A szabadsággal azonban a felelősségünk is megnőtt és nem mutathatunk sem a társadalomra, sem a másik nemre, ha valamilyen okból boldogtalannak érezzük magunkat. Talán már csak ezt kellene a nőknek a feminista beteljesedés, a valódi társadalmi érettség elérése érdekében elsajátítaniuk.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
