A Nivy buszpályaudvar új üzemmódban működik, az Arriva szerint jelentős korlátozások várnak az utasokra

A Nivy buszpályaudvar új üzemmódban működik, az Arriva szerint jelentős korlátozások várnak az utasokra

A pozsonyi Nivy buszpályaudvar szeptember 8-tól, hétfőtől új üzemmódban működik. Az Arriva busztársaság szerint ez jelentős korlátozásokat és bonyodalmakat okoz. „Ez a pályaudvar üzemeltetőjének, a Slovak Lines cégnek a döntése. Az új üzlethelyiségek építésével a busztársaságok által eddig használt terület egy részét elfoglalja” – közölte a fuvarozó.

Jelentős korlátozások a pályaudvaron

„A Nivy pályaudvaron történt változások nem az utasok számára nyújtott szolgáltatások javítását szolgálják, hanem az üzemeltető, a Slovak Lines kereskedelmi projektjét, amely jelentősen csökkentette az utasok le- és felszállására szolgáló területet. Ez működési korlátozásokat és rosszabb utazási kényelmet eredményez” – jegyezte meg Peter Stach, az Arriva Szlovákia szóvivője. Hozzátette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a járatok időben induljanak.

Az Arriva szerint a pályaudvar kapacitásának korlátozása valóban jelentős.

„A leszállásra szolgáló helyek száma a korábbi nyolcról kettőre, a beszállásra szolgáló helyek száma 36-ról 19-re, a buszok parkolóhelyeinek száma pedig 92-ről 29-re csökken”

– közölte a vállalat. Azt is elmondták, hogy a buszoknak a beszállóhelyre állásának ideje is lecsökken, mindössze a busz indulása előtti nyolc percre.

Az Arriva Mobility Solutions arra figyelmeztet, hogy ezek a korlátozások gyakoribb késésekhez, hosszabb várakozási időhöz és a forgalom zavartalan működésének korlátozásához vezethetnek. „Közlekedési dugó esetén a buszpályaudvar területén belül az utasok leszállását a DPB (Pozsonyi Közlekedési Vállalat) póthelyére, a Košická utcára terelhetik” – tette hozzá a fuvarozó.

Hírdetés

A Slovak Lines meglepődött a kifogásokon

Az Arriva nyilatkozatára a Nivy pályaudvar üzemeltetője, a Slovak Lines is reagált. „Szeptember 8-án a Nivy buszpályaudvaron befejeztük az ideiglenes működési korlátozásokat az előre bejelentett átalakításokkal kapcsolatban. Az utasoknak nincs okuk aggodalomra, a pályaudvar teljes mértékben működőképes” – állította a cég. Hozzátették, hogy kétségek esetén megnövelt számú alkalmazott áll rendelkezésre a peronokon.

A Slovak Lines szerint a Nivy pályaudvar átalakítása a szolgáltatásai iránti csökkenő érdeklődésre adott válasz. „A pályaudvart eredetileg napi 1400 járatra tervezték, míg ma kevesebb mint 900 járatot szolgál ki” – jegyezte meg az üzemeltető. Ennek alátámasztására elmondták, hogy 2021-ben a Nivy buszpályaudvar több mint 336 ezer elővárosi tömegközlekedési járatot szolgált ki, tavaly ez a szám már csak 224 ezer volt, ami 33 százalékos csökkenést jelent.

A Pozsony Megye Önkormányzata (BSK) és a Pozsonyi Integrált Közlekedési Vállalat (BID) a járatok számának csökkenését a vonalak hatékonyságának növelésével és optimalizálásával indokolták.

„Ezeknek a tényeknek és a Nivy buszpályaudvar kihasználtságának alakulása alapján mi is hozzáláttunk az optimalizáláshoz és a hatékonyság növeléséhez, célunk, hogy fenntartsuk a pályaudvar működési és gazdasági modelljét” – magyarázta a Slovak Lines. Hozzátették, hogy más európai és szlovákiai pályaudvarokkal összehasonlítva továbbra is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak az utasoknak és a buszfuvarozóknak.

„Az Arriva busztársaság a Nivy buszpályaudvaron végrehajtott változásokkal kapcsolatos kifogásait regisztráltuk, és megleptek minket. Az Arrivát, Pozsony városát, a BSK-t és a BID-et részletesen tájékoztattuk a tervezett változásokról még a felújítási munkálatok megkezdése előtt” – állítja a pályaudvar üzemeltetője.

„Ha az Arriva célja, hogy a jelenlegi változást ürügyként használja további járatai Nivy buszpályaudvaron kívülre való átirányítására, biztosítjuk a nyilvánosságot, hogy erre nincs semmiféle működési ok” – tette hozzá a Slovak Lines.

SITA, Körkép.sk

Nyitókép forrása: BSK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »