A közvélemény-kutató szerint Orbán Viktor miniszterelnök Kossuth téri beszédét közel kétszer annyian követték, mint Magyar Péterét, a Tisza Párt elnökéét a Hősök terén – online vagy a tévében.
A Nézőpont Intézet közlése szerint közel kétszer annyi embert érdekelt a Békemenet és az azt követő Orbán Viktor-beszéd október 23-án, mint ahány ember érdeklődését Magyar Péter és a Nemzeti Menet kiváltotta.
Ezt arra hivatkozva állítja, hogy megkérdezte a felnőtt magyar lakosság körében, hányan hallgatták-nézték részben vagy egészben az október 23-ai fővárosi – kormánypárti vagy ellenzéki – eseményeket.
„A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-ai beszédének egy részét vagy egészét, személyesen vagy tévé- illetve online élő közvetítésen keresztül” – olvasható a posztban, amely egy 500 fős, telefonos kutatásból körvonalazódik. Ezzel szemben „Magyar Péter mondanivalójára csak a magyarok 17 százaléka volt kíváncsi részben vagy egészben”.
A Nézőpont ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a közvélemény-kutatás nem alkalmas több tízezres tömegek becslésére, mivel a felnőtt népesség 1 százaléka is közel 80 ezer állampolgárnak felel meg. „Ugyanakkor a beszédek iránti érdeklődés nagy különbsége arra utal, hogy a Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé” – zárul a poszt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


