A New York Times szerkesztőségi állásfoglalásban adja ki a parancsot az EU-nak Magyarország ellen

A New York Times szerkesztőségi állásfoglalásban állt ki a CEU mellett és az egyetem ellehetetlenítését célzó fideszes törvény ellen. Mint írják, azután, hogy Orbán Viktor a sajtószabadság és a civil szervezetek után a tudományos élet szabadságára vetette rá elnyomó tekintetét.

Magyar Menedék - Soros

A lap külön kiemeli, hogy a lépés egy ronda támadás a magyar-amerikai milliárdos, Soros György ellen. A cikk megjegyzi, hogy Soros, aki 12 milliárd dollárt költött el alapítványán keresztül, hogy a liberális politikai és társadalmi elképzeléseit népszerűsítse a világban, az utóbbi időben amolyan bokszzsákja lett az országukat a demokráciától eltéríteni akaró kelet- és közép-európai populistáknak.

Szó esik arról is a cikkben, hogy az 1991-ben alapított egyetemet Orbán Viktor nemrég a közrádióban csalónak nevezte, és elmondta azt is, hogy Magyarországon senki nem állhat a törvények fölött, még egy milliárdos sem.

Hírdetés

A lap szerint Orbán arra épít, hogy az idegengyűlölő és antiszemita félelmekre építve nyerhet a pártja a jövő évi választáson, de Magyarország egyik legfontosabb oktatási intézményének kinyírása még így is egy látványosan önkárosító lépés.

A cikk azzal ér véget, hogy az Európai Unión múlik, hogy végre határozott lépéseket tegyen, hogy megmentse hitelességét, ami az állampolgárai jogainak védelmét illeti, még akkor is, ha egy tagállam támadja az EU alapvető értékeit.

Mint írja a New York Times szerkesztői csapata, az alapvető szabadságjogok ellen intézett orbáni támadásokra az EU eddig erőtlen szóbeli tiltakozásokkal reagált, miközben ugyanúgy utalták a milliárd eurós támogatásokat.

Az utolsó mondattal Áder Jánosnak üzen a cikk: a demokrácia és a kutatás szabadsága érdekében nem szabad aláírnia ezt a veszedelmesen önpusztító törvényt.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »