A New York Times szerint az Iszlám Állam vezetője egy nem létező személy

A New York Times szerint az Iszlám Állam vezetője egy nem létező személy

2007-ben az Iszlám Állam még csak egy volt az iraki háborúban résztvevő terrorista csoportok közül. A nagyközönség nem is hallott még róla. A Pentagon viszont már akkor is élénk érdeklődéssel figyelte, és egészen meglepő összeesküvés-elméleteket szőttek a szervezetről.

A New York Times 2007-es cikkében megszólaltatott amerikai tábornok annak a véleményének ad hangot, hogy Abdullah Rashid-al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője egy kitalált figura. A hangfelvételeket, amelyeken megszólal, egy Abu Abdullah-al-Naima nevű idős színész mondja fel. Minderre azért volt szükség, mert az iraki Al-Kaida vezetői nagyrészt külföldi személyek, Egyiptomból illetve más arab országokból, és palástolni akarták a külföldiek szerepét az iraki szervezetben. A megtévesztésben szerepe volt Ayman al-Zawahirinek, Oszama Bin Laden helyettesének, aki videó-nyilatkozataiban al-Baghdadit többször megemlítette.

Hírdetés

A fantasztikus elmélet bizonyítékait egy Daud Mahmud al-Mashadani nevű terrorista szolgáltatta, akit Moszulban kaptak el 2007 nyarán. Al-Mashadani elfogása előtt a legmagasabb rangú iraki volt az Al-Kaida mezopotámiai divíziójában.

Szóval akkoriban nem létezett… vajon manapság sem létezik? Vajon csak egy propaganda által kitalált rémkép, aki arra szolgál, hogy arca legyen a ránk erőltetett félelemnek? Hogy legyen egy ellenség, akit gyűlölni lehet, és ezzel eltereljék a figyelmet más dolgokról? Emlékszünk, mi történt a legutóbbi főellenséggel… megölték 2011-ben, úgy, hogy még egy fényképet sem tudtak bemutatni a holttestről. Csak egy bejelentés volt, kész, vége, megtaláltuk és likvidáltuk, többé nincs rá gond. Végül is hogyan másképp lehetne megszabadulni egy fő gonosztól, aki nem is valóságos?

Orientalista.hu  Jack Fall


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »