A New York Times már teljesen megőrült az olasz választások miatt

A New York Times már teljesen megőrült az olasz választások miatt

A nyugati világ sajtójának első számú hangadója, a New York Times négy véleménycikkben reagál felháborodottan az olasz nép demokratikus döntésére. „Demagógok győznek, ahogyan a populizmus árja végigsöpör Olaszországon” címmel megjelent szerkesztőségi állásfoglalását azzal kezdi, hogy a vasárnapi olasz választások az európai politikát feldúló migránsellenes, unióellenes és antidemokratikus szenvedély elsöprő megnyilvánulása. Itália súlyos kihívást intézett a brexit, a lengyelországi és magyarországi illiberális örvény révén megtépázott Európai Unióval szemben, miközben a Kreml dörzsöli a kezét az eredmények láttán, nem kis részben azért is, mert a választásokon nyertes 5 Csillag Mozgalom és a Liga is az Oroszország elleni szankciók ellen foglalt állást.

Roger Cohen kommentárjában szintén azt emeli ki, hogy Putyin most milyen boldog és valószínűleg Donald Trump amerikai elnök is boldog, míg Európa régi nagy vezetői nyilván forognak sírjukban látva az olaszországi választások eredményét.

A New York Times másik publicistája, Jason Horowitz cikkében kiemeli, Matteo Salvini, a választásokon jól szereplő szélsőséges Liga elnöke „büszke populistának” vallotta magát és azt mondta, nem a gyerekeknek és az európai vezetőknek, hanem a parazitáknak kell tőle félniük. Meleg szavakkal szólt Marine Le Penről, a francia szélsőjobboldali  vezetőről és csodálatát fejezte ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök „egészséges és bátor” gondolatai iránt.

Hírdetés

Újságírótársa, David Leonhardt „Olaszország rémisztő választási eredménye” címmel írt publicisztikáját egy álneves twitter-üzenet idézésével kezdi, amely így szól: „Miközben aludtunk, Putyin megnyerte az olaszországi választásokat”. Majd azt írja, az új olasz kormány várhatóan csatlakozik az olyan migránsellenes, sőt a demokratikus értékek ellen menetelő kormányokhoz, mint Magyarországé és Lengyelországé.

A német Die Welt napilap a dpa német hírügynökség jelentése alapján idézi Jean Asselborn luxemburgi külügyminisztert, aki elmondta, szörnyen fáj neki, hogy Európában a migrációval kapcsolatos szolidaritás hiánya terjed, annak vizét a populisták és szélsőjobboldaliak malmára hajtja és hogy az olasz választások eredményéhez Lengyelország és Magyarország migránsellenes politikája is hozzájárult.

(Echo TV nemzetközi sajtószemléje, először 11:55-kor)

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »