A népszavazásról

„Félő, hogy ha nincs nekünk elegendő lelki erőnk, akkor az érkezők fognak bennünket formálni, alakítani.” – Kozma Imre atya.

Egy apróságot elfelejtenek a népszavazás, és a demokratikus úton megválasztott magyar kormány ellen uszítva gyűlölködők.

A mostani népszavazás nem parlamenti választás, nem Orbán vagy nem Orbán kérdése,  azaz, ennek a kimenetétől függetlenül a mostani kormány kitölti a mandátumát. Orbán Viktor leváltására legközelebb csak és kizárólag szűk 2 év múlva, 2018-ban, lesz lehetőség. Persze, ha lesz akkor érdemi alternatívája, de az már egy másik történet. A vasárnapi népszavazás nemzeti ügy – pártoktól totálisan függetlennek kéne lennie! Az meg végképp nem helytálló vélekedés, hogy a magyar kormány kiakarná vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Csak azért, mert egy bizonyos, de lényegi kérdésben más a magyar kormány álláspontja, véleménye, mint az EU vezetőinek és ezt markánsan meg is fogalmazza, még nem azt jelenti, hogy akkor kalap, kabát, kilépünk. Semmi érdeke nem fűződik sem a jelenlegi kormánynak, és remélem, a későbbi kormányoknak sem, hogy ne legyünk EU tagok. Oda, ill. ide tartozunk és maradunk is. E felől ne legyenek kétségei senkinek, még akkor sem, ha néhány ellenzéki politikus ennek az ellenkezőjét sulykolja!

Pár napja feltettem egy barátomnak azt a kérdést, hogy szerinte ha egyetlen szóval kéne jellemezni a magyarokat, mi lenne az? A válasz a széthúzás volt! Pont azt mondta, amit én is gondolok.

Ezúttal NEM széthúzásra, hanem összefogásra van szükségünk, hiszen olyan pártok és belpolitikai érdekek felett álló kérdésről van szó, amely ez utóbbit igényli!

Az EU vezetői, Merkel asszonnyal az élen, elkezdték nagy létszámú muszlim emberek betelepítését Európába és még nem tudjuk hol a vége. 2015-ben a Németországba  érkezettek háromnegyede(!) férfi, és e csoporton belül a 33 év alattiak aránya a legnagyobb, 68 százalék! A munkaerő piaci beilleszkedésük meg inkább a holnaputáni, mint a mostani lehetőség, problémakör. A világon jelenleg több, mint 3 milliárd ember él mély szegénységben, konkrétan nyomorban. Mindenkivel együtt érzek, de sajnos sem én, sem Magyarország, sem az EU nem képes az összes nyomorgó problémáját megoldani. Az irgalmasság éve ellenére sem.

Az Európába beözönlő totálisan idegen kultúrájú emberek roppant erős vallási és kulturális identitással bírnak, amely sokkal erősebb, mint a miénk. Az integrációjuk szép lenne, de inkább csak rózsaszín illúzió, hiszen sajátosan példázza a Nyugat Európában megtelepedett másod, harmad generációs muszlimok életvitele. A terror akciókról már nem is beszélve. Az egyik legnagyobb baj, hogy nem tudjuk ki kicsoda? Iratok eldobálva, adatok bemondásra. Miközben pontosan tudjuk, hogy már kisgyerekek is katonai kiképzést és agymosást kapnak, hogy ha felrobbantják magukat, vagy csak simán lemészárolnak néhány kafirt, akkor milyen jó lesz nekik a paradicsomban. Mára bebizonyosodott, hogy Salah Abdeslam a Keleti pályaudvarnál és Kiskörösön is járt, és  vitt magával terroristákat, akik aztán felrobbantották magukat.

Ez a tömeg súlyosan veszélyezteti a zsidó-keresztény hagyományokat, vallást és kultúrát, hiszen ők nem toleránsak velünk. Európa jövőbeli biztonságának legnagyobb veszélye az a paradox helyzet, hogy mi toleranciát mutatunk olyan tömegek felé, amely kicsit sem toleráns velünk szemben.

Természetesen láttam álló és mozgó képeken a romba döntött városokat, az ártatlan szemű és sebesült gyerekeket. Szörnyű. A segítséget a helyszínen, ill. a hazájukhoz közel kell megadni nekik, megszüntetni a kiváltó okokat. Már csak abból az egyszerű képletből kiindulva, hogy 1.- Eurónak mennyi a vásárlóértéke pl. Németországban és Szíriában, vagy Afganisztánban.

Félek, pedig nem vagyok félős! Félek ettől a tömegtől és félek azoktól a politikusoktól, akik nem látják, nem tudják, vagy nem akarják felmérni mindezeket a veszélyeket.

A népszavazás a demokrácia egyik, hanem a legmagasabb szintű intézménye, és az a politikai alakulat, amely ezt kétségbe vonja, ez ellen fellép, ráadásul uszítva, az nem demokratikus értékeket képvisel, hanem pusztán önös kis stílű politikai érdekeit. Arról most fölösleges beszélgetni, hogy mikor milyen népszavazási kezdemény miért nem valósult meg. Igen, egy népszavazás nem olcsó dolog, de módfelett fontos. Eredménye kinyilvánítja az ország többségének álláspontját bizonyos kérdésekben. Svájcban ezzel a lehetőséggel gyakran élnek. Legutóbb éppen pár hete volt népszavazás, igaz más témában.

Egyik héten azt hallani Brüsszelből, hogy nincs is kvóta, aztán egy szóvivő korrigál, á azt nem is úgy gondolta Juncker úr, ők igenis szét akarják osztani az egyes országok között ezeket az embereket, amelyek nagy része – ENSZ felmérés szerint – még a 8 általános iskolát sem fejezte be, de azt pontosan tudják, melyik országban milyen erős, vagy gyenge a szociális háló, azaz hol tudnak munka nélkül nagyobb bevételre szert tenni, mint otthon munkával. Ez az önkéntes szétosztás, nem demokratikus, viszont sokkal inkább diktatórikus megnyilvánulás. A nemzetek önrendelkezési jogának semmibevétele!

Juncker út ráadásul még cinikus is, amikor azt üzeni, hogy Tanulják meg a szeretni a migránskvótát, a kelet-európaiak!

Hírdetés

http://www.origo.hu/nagyvilag/20160928-juncker-ragaszkodik-a-migracios-kvotahoz-uzent-kelet-europanak.html

Ez a mostani népszavazás azt a célt szolgálja, hogy ha a migránsok/menekültek (mert ugye nem tudni, ki kicsoda…) elárasztják nagy tömegekkel Európát, akkor is védhetőek legyünk, azaz, mi magunk, magyarok dönthessünk arról, kiket fogadunk be, vagy sem. Ez nem idegengyűlölet, hanem önvédelem. Még egy honfitársamtól sem hallottam, hogy baja lenne pl. az itt élő kínaiakkal, vagy más országokból érkezett emberekkel, akik beilleszkedtek, szorgalmasan dolgoznak és nem várják el, hogy mi alkalmazkodjunk hozzájuk! Azért is fontos, hogy elmenjünk és nemmel szavazzunk, mert ez a kormány hátországát jelentheti a tárgyalóasztalnál. Aztán ettől függetlenül még 2018-ban le lehet váltani a mostani kormányt kisvasutastól, gázszerelőstől, és persze letelepedési kötvényestől.

Egyáltalán nem gondolom, hogy aki nem megy el, vagy szándékosan igennel, érvénytelenül szavaz, az hazaáruló lenne. De. Azt igen, hogy nem mérte fel a dolog súlyát. Azok a politikusok, akik a szándékos igenre és érvénytelen szavazatokra buzdítanak, nos, az ő felelősségérzetük Magyarország irányába már erősen megkérdőjelezhető!

Szokták mondani, az idő majd megmutatja, helyes volt-e a döntés, vagy sem. Igen ám, de az idő nem nekünk dolgozik és most nagyobb a tét, mint, hogy a Simicska, vagy „Tocsik”, netán Gipsz Jakab kapjon meg valamilyen nagyberuházást, mert ne legyenek illúzióink, a politika erről szól, miközben egymás torkának esünk. Ezúttal ne tegyük!

Fontos, hogy Magyarország kinyilvánítsa, elég volt abból az időből, amikor pl. a szovjet elvtársak mondták meg, hogy éljünk, mit tegyünk, és abból sem kérünk, hogy bárki más gyámkodjon felettünk!

Ezúttal mindenki tegye félre utálatát és gyűlöletét a demokratikus úton megválasztott magyar kormány irányába és legyenek egyszer Magyarország és az Európai kultúra és értékrend oldalán. Bár, ez utóbbi már erősen kérdőjeles, mit is jelent?

Az igenre buzdítók, a távolmaradás pártiak és a szándékosan érvénytelenül szavazni akarók tegyék fel maguknak a következő kérdéseket:

  • Szívesen vennék, ha a szomszédságukba költözne néhány nagy létszámú, a sária törvényei szerint élő, és azt kikövetelő pl. afgán család?
  • Okoz gondot jelenleg az EU-ban az illegális bevándorlás és annak mértéke?
  • Beláthatóak ennek a folyamatnak a következményei, és látható, hogy mikor ér véget?
  • Magyarországot érinthetik-e az unióban zajló negatív események?
  • Veszélyeztetheti-e kultúránkat az illegális bevándorlás?
  • Amennyiben a fenti kérdésekre megadtuk a válaszokat, kötelességünk  gyermekeink jövője érdekében akár a népszavazás intézményi lehetőségével élve véleményt nyilvánítani, annak tudatában, hogy ez az egyetlen demokratikus nyomásgyakorlási lehetőség, amelyet a brüsszeli adminisztráció nem tud figyelmen kívül hagyni.

    Arról szavazunk, hogy az Európai Bizottság ne telepíthessen kötelezően idegeneket és törvénytelenül Európába behatolókat Magyarország területére.

    Na pont ezért a leghatározottabb javaslatom az októberi népszavazásnál: NEM!

    A mi életünk, a mi döntésünk!

    Pál Ödön


    Forrás:flagmagazin.hu
    Tovább a cikkre »