„A népszavazás felesleges, akár kukák is lehetnének az urnák helyén”

„A népszavazás felesleges, akár kukák is lehetnének az urnák helyén”

Látható és láthatatlan biztonsági elemekkel ellátott szavazólapokkal és új, európai mintára készült urnákkal találkozhatnak a szavazók az október másodikai népszavazáson. A szocialisták elnöke szerint az unióban tudják, hogy az ország nem támogatja a kötelező kvótarendszerét, így felesleges üzenni Brüsszelnek. A Fidesz frakcióvezetője szerint nem igaz, hogy ezzel készítik elő az unióból való kilépést.

Futószalagon készülnek a biztonsági elemekkel ellátott szavazólapok az október 2-ai népszavazásra, darabonként 15 forint 10 fillérért. Más újítással is szembesülnek majd a szavazók, mivel a választási iroda – európai minta szerint – lecseréli a papírurnákat.

„Beszakadtak, bekönyökölték, beszorult az emberek keze, tehát mindenféle probléma volt vele, hamar tönkrementek. Műanyag urnák lesznek. Ez Európa-szerte már alkalmazott módszer, egy kicsit a kukához hasonló, csak elegánsabb” – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Hírdetés

Akár kukák is lehetnének az urnák helyén a szocialisták szerint, hiszen a népszavazás alapvetően teljesen felesleges. „Az október 2-ai népszavazás felesleges. Mindenki, mi is egyetértünk abban – és akikkel beszéltünk, többségében ezt tudomásul vették –, hogy nem támogatjuk a kötelező betelepítési kvótát, s mi magunk is úgy gondoljuk, hogy Európa változásra, reformra szorul, de nem abba az irányba, ahogy a miniszterelnök gondolja, hanem sokkal inkább abból a szempontból, hogy jóval több lehetőséget kapjanak a tagállamok, és több lehetőséget kapjanak a megválasztott képviselők” – fejtette ki Molnár Gyula, az MSZP elnöke.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a népszavazáson helyénvaló és fontos kérdésben kérdezik a magyar választók véleményét. Kósa Lajos szerint a népszavazás közjogi relevanciája is rendkívüli. „Minden olyan állítás – amit a szocialisták elnöke is megfogalmazott –, hogy a népszavazásnak bármilyen köze lenne Magyarország EU-s tagságához, egyszerű hazugság, és kifejezetten a választók megtévesztésére szolgál. A magyar népszavazás csak arról szól, amiről a kérdés is, mindenki olvashatja, ilyen egyszerű. Erről szól, nem másról” – hangsúlyozta.

A kötelező betelepítésről szóló népszavazás akkor lehet érvényes, ha a jelenlegi 8 272 589 választópolgár felénél többen érvényes szavazatot adnak le.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »