A népszámlálási ívet kötelező kitölteni

A népszámlálási ívet kötelező kitölteni

A tegnap indult népszámlálás adatait leghamarabb 2022 elején hozzák nyilvánosságra. A felmérésben ugyan kötelező részt venni, de így is sokan lehetnek, akik nem töltik ki a kérdőívet.

Ľudmila Ivančíková, a Statisztikai Hivatal demográfiai osztályának vezérigazgatója, a népszámlálás szakmai felelőse a felmérés elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, a cenzus úgynevezett eszmei időpontja 2021. január 1. Ez azt jelenti, hogy a kérdésekre adott válaszokban az idén január elsején fennálló állapotot kell feltüntetni. „Ha valaki idén februárban házasodott, akkor az ívbe azt kell beírnia, hogy hajadon, mert január elsején még hajadon volt” – magyarázta. Az idén született gyermekek nevében pedig egyáltalán nem kell kitölteni az ívet. Az idősebb gyermekek adatait a szülőnek, törvényes képviselőnek kell bevinnie a rendszerbe. Ivančíková hozzátette, a népszámlálás első eredményeit 2022 elején tervezik közzétenni. Kiemelte, a népszámlálásban minden lakosnak részt kell vennie. A kérdőív kitöltése kötelező, aki elmulasztja, arra az önkormányzat 25-től 250 euró közötti büntetést szabhat ki. Azt is elmondta, mivel az adatok egy részét az állam központi nyilvántartásaiból nyerik ki, így azonosítani tudják azokat, akik nem töltik ki az ívet.

A népszámlálással kapcsolatban Gyurgyík László demográfus lapunknak elmondta, szerinte sokan lesznek, akik nem töltik ki a kérdőívet. „Kevesebben lesznek, akik egyáltalán kitöltik az ívet, mint a korábbi népszámlálásokkor” – mondta. A demográfus arról beszélt, jelentős problémát okozhat, hogy az íveket az eszmei időpont, vagyis január elseje után töltik ki. 

Hírdetés

„Több tízezer ember nem fogja kitölteni az ívet már csak azért sem, mert a népszámlálás valódi időpontjában már nem fog élni” – mutatott rá. A felmérésnek ugyanis a január elsejei állapotot kell mutatnia, így elvben azoknak is válaszolniuk kellene a kérdésekre, akik időközben elhunytak. Gyurgyík szerint január elsejétől az internetes népszámlálás határidejéig, március végéig 15-20 ezer ember halálozhat el az országban. Ugyanakkor a központi nyilvántartásokból lehívott információk ezeknek a személyeknek az adatait is tartalmazzák. Jelenleg nem világos, hogy a Statisztikai Hivatal hogyan kezeli ezt a problémát. Azzal pedig, hogy a világjárvány miatt október végéig meghosszabbították az úgynevezett asszisztált, vagyis kérdezőbiztos segítségével végzett felmérést, ez a bizonytalansági tényező tovább fokozódhat. 

Gyurgyík arra is rámutatott, az ívet várhatóan sokan nem töltik ki, akik huzamosabb ideig külföldön élnek. Az uniós szabályozás szerint ugyanis ha valakinek az állandó lakhelye Szlovákiában van, az itteni népszámlálásban köteles részt venni. A demográfus szerint ugyancsak problémát jelenthet, hogy a szociálisan leszakadt rétegek körében milyen lesz a kitöltési hajlandóság. Gyurgyík hozzátette, a 10 évvel ezelőtti népszámláláson hozzávetőleg 50–70 ezer személy nem töltötte ki az ívet.

A demográfus arra vonatkozóan nem bocsátkozott részletes becslésekbe, milyen adatokat eredményez az, hogy a népszámlálás során most először két nemzetiséget is megadhatunk.  A kérdőívben először a „Mi az ön nemzetisége?”, majd az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés következik. Gyurgyík szerint arányát tekintve a magyarok között sokkal kevesebben lesznek azok, akik második helyen adják meg a nemzeti hovatartozásukat, mint az országban élő többi kisebbség esetében. A szakember szerint a nemzetiségre vonatkozó második kérdésnek nincs egyfajta társadalmi beágyazottsága, az emberek nem tudják pontosan, mit értsenek rajta. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »