Beszántották a Népszabadságot, az új, feltehetően Fidesz-közeli tulajdonos érkezésének tiszteletére a MediaWorks egyik napról a másikra a teljes intézmény, nyomtatott és online sajtótermék megszüntetése mellett döntött. A nol.hu korábbi tartalmai eredeti helyükön elérhetetlenné váltak, törlődtek a nemzeti emlékezetből – a Google cache egy ideig még őrzi őket, a közpénzeseket a K-Monitor blog archiválta.
Örömködés a fideszes, sajtószabadásgvége-hangulat a másik oldalon, Török Gábor inkább az előbbire hajazva úgy nem foglal állást, hogy „ezek a piac farkastörvényei”. De milyen piacé? És hová is vezet rendszerszinten ez a folyamat, amelynek most egy emblematikus pontját látjuk?
Amióta a Fidesz 2010-ben nyert, és „egyszer kell nyerni de akkor nagyon” (hirtelenjében erre is nehéz most rákeresni, de Orbán mondta), elég intenzíven foglalkozik azzal hogy minél több forrás veszítse el közpénz-jellegét. Hogy ez még az Orbán-Simicska modell idején, a Közgép közbeiktatásával, hogyan működött, mi is leírtuk. A lényeg mit sem változott: nagyon sok pártközeli vállalkozás tőkeerőssé tételével és a maradék közpénz ilyen célú felhasználásával (állami hirdetések „piaca”) simán elérhető, hogy a hatalom számára kedves lapok, műhelyek a tényleges olvasói igénytől függetlenül biztos lábon álljanak, a többi meg kit érdekel. Ez mondjuk korábban, 2010 előtt is így volt, a különbség az, hogy „ellenséges kivásárlásra”, és ennek eredményeképp megvalósuló lapbezárásra eddig nem akadt példa. Most pedig van, a rögtön legnagyobb példányszámú ellenzéki sajtótermék esetében.
A látható cél az, hogy (1) minél inkább a kormány számára kedves narratívák jelenjenek meg és (2) minél kevésbé jussanak a nyilvánossághoz a kínos, sokszor korrupció gyanúját felvető ügyek. Ez két külön cél, amit a MediaWorks-felvásárlás egyben ér el. A védendő piac ugyanis – véleményem szerint – egyrészt a „falusi Terike néni”, akiből sok van, és ha szép mesét olvas a rendszerről, hajlamos továbbra is rá szavazni, pláne ha még a templomban is ezt tanácsolják, másrészt a Fidesz-tábor értelmiségi része, aki ugyan tudja, hogy mi van a mese mögött, de megmagyarázza magának, hogy Gyurcsány rosszabb lenne (amely nézetet azért megértjük). Terike néni még az átkosban sem olvasott Népszabadságot, maximum Szabad Földet meg megyei hírlapot. Nosza vegyük meg a megyei lapokat (ez történik most!), és hangsúlyozhatjuk a 98%-ot, miközben száműzzük az „érvénytelen” szót.
Igen ám, de a fideszes értelmiségi sem olvas Népszabadságot, mi is a baj akkor ezzel? Csak annyi, hogy a spektrum ezen végén az oknyomozó újságírás áll. Amelyik kideríti, hogy Rogán helikopterezik miközben párttársai vért izzadva telefonálgatnak, hogy mindenki szavazzon. Amelyik kideríti, hogy Matolcsy barátnőjének hány rokona dolgozik mennyiért a Nemzeti Bankban vagy holdudvarában. Amely híreket aztán átvesz az Index, és azt már a fideszes is olvassa. A Népszabadság megszüntetése az e műfaj elleni háború komoly dobása, ahogy az az adatigénylések nehezítése vagy fizetőssé tétele is. Ahogy fél éve írtuk, Soros György is azért van ennyire a verbális célkeresztben, mert ő finanszírozza az oknyomozók egy részét, miközben a legjobban annak örülnének, ha nem lenne ilyesmi egyáltalán. Nem kéne attól félni, hogy a kampányoló fideszes még megkérdezze, hogy ezért küzdünk-e? Olvasson inkább szép Bayer-cikkeket, hogy milyen szemét Gyurcsány meg Soros és gondoljon elégedetten arra, hogy a harca nem hiábavaló.
De vissza a rendszer-szinthez: ez abba illeszkedik be, hogy ha a pénzkilapátolást valamelyest korlátozó egyik tényezőt, a nyilvánosságot, a kilapátolóktól független sajtót korlátozzuk, elemeit megszüntetjük, akkor többet lehet kilapátolni és ebből a pénzből olyan (mű)piaci farkastörvényeket teremteni, hogy a többi is szűnjön meg. Ezt hívják pozitív visszacsatolásnak (fent a bal oldali ábrarész). Vagy arra már rá lehet küldeni a vizsgálatot miniszterelnöki utasításra. A vége a teljesen kézivezérelt „piac”, a közpénzek kontroll nélküli felhasználása és a hozzá rendszeresített mese kánonszerű ismétlése minden fórumon a focimeccsek szüneteitől az óriásplakátokig. 1984, feleim. 100%-osan célt érni persze nem igazán lehet, Kádár alatt is tudta mindenki a végére, hogy van a mese a híradóban és van a valóság.
A kérdés csak az, hogy ez mennyi idő alatt esik le a népnek. Ebben szerintem azonos a tegnapi Kossuth téri tüntetők és az egyszerű fideszes drukkerek érdeke: ha a mese és a valóság eltér, mielőbb térjünk vissza az utóbbihoz, mert később jobban fog fájni. A helikopteres uraknak persze más az érdekük, de azt pont hadd ne preferáljam.
A KARD a Facebook-on
Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »
