A nép szava… (A múlt hét)

A kérdés – többek között – az volt, hogy ha jövő vasárnap lennének a választások, melyik pártra szavaznának.

Aszerint vadonatúj miniszterelnökünk, Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártja (PSD) tartaná első helyét 28 százalékkal, de a liberálisok lecsúsztak volna a harmadik helyre (18 százalékra), mivel a másodikra a Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR mászott fel George Simion vezényletével 22 százalékkal. Ez elég aggasztónak tűnhet a két kormánypárt számára, és biztosan szavazatokat akarnak majd elhódítani a szélsőséges párttól. Ezért majd a kampányban jó lesz versenyt hazaárulózni a magyarokat, azt bizonygatva, hogy ők jobb románok, mint az aranyos AUR-osok. Az viszont örvendetes, hogy a magyarok is bekerülnének a parlamentbe, ahogy szoktak, 6 százalékkal. Mivel a választásokig még egy év van, az is lehetséges, hogy a mostani kormány úgy lejáratja magát, hogy az AUR még a szociáldemokratákat is megelőzi. És akkor George Simion akár miniszterelnök is lehet, és az RMDSZ-nek ismét (ahogy lenni szokott) lehetősége lesz kormányozni az AUR-osokkal együtt. De az USR is készül a jövő évi választásokra, és összetrombitált kongresszusára 800 küldöttet, amelyre meghívták még Kelemen Hunort is. Lehet, abban reménykednek ők is, hogy jobban szerepelnek majd a választásokon, és akkor szükségük lehet a magyarokra. Azt is megkérdezték, hogy elnöknek az emberek kit szeretnének, és érdekes módon a legkedvezőbb véleménye 12 százaléknak a kolozsvári polgármesterről, Emil Bocról volt. Volt miniszterelnökünknek, Ciucă úrnak semmi esélye, mert csak 5 százalékot kapott, míg Klaus Iohannis 8-at. Szerencsére őt amúgy sem lehetne újraválasztani, mert már két mandátumot csendesen eltöltött. Kelemen Hunorban, úgy látszik, még azok is kevésbé bíznak, akik az RMDSZ-re szavaznának, mert neki csak 3 százalék szavazott bizalmat.

Megnyugtató, hogy a közvélemény-kutatás szerint a nép 49 százaléka úgy véli, nálunk ezután is minden marad a régiben, 34 százalék meg azt, hogy lesz még rosszabb is, de van 13 százalék, akik a pozitív elmozdulásban bíznak. Ha a kormányváltás után készítették volna a közvélemény-kutatást, és tudomásukra jut a kormányprogram, akkor biztosan sokkal többen lettek volna jó véleménnyel a kormánypártokról, mivel a miniszterelnök ígéretei szerint édes lesz az élet Romániában, és nem is olyan drágán, mint amit most a cukorért kérnek. Ráadásul Ciolacu megígérte, hogy miniszterelnökként még egy milliméterrel sem tér el az eltervezett úttól. Csak nehogy győzelmi mámorában letántorodjon róla.

Hírdetés

A kormányprogramot már bemutatta, és abban minden benne van, amit el akar érni. Még azt is megígérte, hogy csatlakozni fogunk a schengeni övezethez abban a pillanatban, amikor megengedik. A parlamenti képviselők speciális nyugdíjának eltörlését is ismét nyugtázta. De gondolom, hogy azt még a Dâmbovița menti parlamenti képviselőknek is meg kell szavazniuk, ami nem is olyan biztos. Ezért a következő választásokon olyan jelölteket kellene majd állítani, akiknek egy pótnyugdíj meg se kottyan, és akkor lehet, hogy megszavazzák. (Vagy nem.) Mert most is láthatjuk, hogy már minisztereknek is olyanokat választottak, akik igencsak jól vannak eleresztve otthonról.

Legjobban ilyen szempontból az egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila áll, akinek bankszámláin másfél millió lej lapul, Alina Gorghiu új igazságügyi miniszternek több százezer dollár. De a fejlesztési miniszternek, a volt Brassó megyei tanácselnöknek, Adrian Veșteának is van Rozsnyón 35 hektár földje és egy 570 négyzetméteres háza. A család fizetésekből összejövő jövedelme 240 000 lej. Szegénynek mondható az oktatásügyi miniszter, Ligia Deca, aki csekélyke 150 000 lejt keresett tavaly mint elnöki tanácsadó. (Én jóval kevesebbért is adnék egy-két jó tanácsot az elnöknek.) Nagyszerű, hogy ilyen tehetős minisztereink vannak, mert így ők nem lesznek rászorulva, hogy belenyúljanak a haza kasszájába. (Vagy ki tudja?)

 

Borítókép: Marcel Ciolacu. Fotó: Facebook / Guvernul României


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »