A Neoton Família énekesnőjét szeretné államfőnek Szanyi Tibor pártja

A Neoton Família énekesnőjét szeretné államfőnek Szanyi Tibor pártja

A Szanyi Tibor nevével fémjelzett Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) a Neoton Família egykori énekesnőjét, Pál Évát szeretné köztársasági elnöknek – írja a Blikk. Az énekesnő a bulvárlapnak azt mondta, megtiszteltetésnek tartja annak a pártnak a felkérését, melynek munkájában a kezdetek óta részt vesz.

Úgy érzem, alkalmas vagyok arra, hogy megtestesítsem a társadalom egységét. Voltam fent és lent is, a társadalom minden rétegéből vannak tapasztalataim. No, meg az alsó korhatár 35 év, ezt már kétszeresen is elértem

– nyilatkozta a Blikknek Pál Éva, aki a szociális válság felszámolását tartaná elsődleges feladatának.

Szanyi Tibor pártelnök a lappal azt közölte, az ellenzéknek az a dolga, hogy alternatívát állítson. Leszögezte, ha a többi ellenzéki párt ezt meg is tagadja, ők akkor sem fogják.

Hírdetés

Szerintem nemcsak ellenzéki, de fideszes oldalon is lesznek, akik a mi jelöltünket fogják támogatni, ezzel szeretnénk bomlasztani a kormányzati egységet

– véli a politikus.

A pártvezető elárulta, ők is a közvetlen államfőválasztás hívei, ugyanakkor azt is vallják, minden választáson el kell indulni.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt év végén tartott kormányinfón jelentette be, az ő jelöltje az államfői posztra Novák Katalin, aki eddig tárca nélküli miniszterként a családügyekért volt felelős.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »