A “neonácikra” kenik a migránsok antiszemita támadásait a német zsidók

A “neonácikra” kenik a migránsok antiszemita támadásait a német zsidók

Németország antiszemitizmus elleni kormánybiztosa, Felix Klein az „antiszemitizmus erősödése” miatt már nem javasolja az országában élő zsidóknak, hogy nyilvánosan kipát viseljenek, írja az MTI.

Klein a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjújában fejtette ki, hogy korábban úgy gondolta, Németországban bárki bárhol viselhet kipát, hiszen emiatt semmilyen bántódás nem érheti, a véleménye mostanra azonban megváltozott.

A kormánybiztos szerint mostanság egyre kevésbé kelt felháborodást, ha valaki antiszemita nézeteket hangoztat. Ordas nagy hazugságként a menekültválság és a beszivárgott 2 millió közel-keleti migráns befogadása óta ugrásszerűen megnőtt zsidóellenes támadásokról azt állítja, hogy a „rendelkezésére álló adatok szerint a zsidókkal szemben elkövetett támadások mintegy 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban muszlimok, akik olyan arab tévécsatornák műsorait nézik, amelyek borzalmas képet festenek a zsidóságról”.

Arról nem közöltek információkat, milyen titkos adatbázisból dolgoztak, de az elmúlt években nyilvánosságra került esetekben kivétel nélkül arabok vertek zsidókat. Az pedig borítékolható, hogy zsidó-liberális média nem hallgatta volna el, ha bőrfejűek vernek kipás diákokat.

Zsidó birodalmi sassal ellátott résztvevő a tavaly áprilisi, kipaviselés melletti demonstráción, Berlinben

Hírdetés

Michel Friedman újságíró, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) egykori politikusa, az Európai Zsidó Kongresszus korábbi elnöke úgy értékelte Klein szavait, hogy ezzel a kormány gyakorlatilag beismerte: képtelen megvédeni zsidó állampolgárait.

„Ha a szövetségi kormány képviselője hivatalosan közli a zsidósággal, hogy nincsenek mindenhol Németországban biztonságban az antiszemitizmustól és az erőszaktól, az a német jogállamiságról és politikai valóságról állít ki szomorú bizonyítványt. Azt javaslom, hogy ezt a nyilatkozatot mindenki vegye nagyon komolyan, mert ahol a zsidók nem élhetnek szabadon és biztonságban, ott hamarosan másokra is sor fog kerülni”

– figyelmeztetett Friedman.

Nem sokkal később Horst Seehofer német belügyminiszter is megszólalt az ügyben, aki leszögezte: az államnak garantálnia kell a vallásgyakorlás szabadságát, ezért a hatóságok nagyobb éberségére és határozottabb fellépésére van szükség.

„Elfogadhatatlan, hogy a zsidóknak Németországban titkolniuk kelljen a vallásukat”

– hangsúlyozta a belügyminiszter.

Németországban 2018-ban 1646 „antiszemita bűncselekményt” jegyeztek fel, mintegy 10 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az erőszakig fajuló antiszemita támadások száma 37-ről 62-re nőtt a tavalyi évben.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »