„A nemzetpolitika pártok felett álló ügy”

„A nemzetpolitika pártok felett álló ügy”

Kettősség jellemezte Tarr Zoltán meghallgatását a Magyarságpolitikai Bizottság előtt – erről beszélt lapunknak Nacsa Lőrinc. A leköszönő nemzetpolitikai államtitkár szerint a tiszás miniszterjelölt élesen kritizálta az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikáját, miközben a konkrét intézkedések többségét megtartaná. Szerinte különösen aggasztó, hogy Tarr Zoltán kevés konkrétumot mondott Kárpátaljáról, ugyanakkor reméli: az ellenzék és a kormánypárt közösen tud a nemzet ügyeiért dolgozni majd a bizottságban.

Tarr Zoltán még a kampányidőszakban gondolja magát – így értékelte a leendő kultuszminiszter magyarságpolitikai bizottság előtt tett meghallgatását Nacsa Lőrinc. A KDNP képviselője lapunk kérdésére kifejtette, a tegnapi meghallgatást kettősség jellemezte: Tarr Zoltán valótlanságokat állított az elmúlt 16 év nemzetpolitikájáról, majd a konkrét programokra rákérdezve mindegyikről pozitívan beszélt, és azt állította, hogy azokat a Tisza Párt megtartja majd.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a bizottság hétfői ülésén hallgatták meg a tiszás miniszterjelöltet, amelyen részt vett a leköszönő nemzetpolitikai államtitkár is. Nacsa Lőrinc elismerően szólt arról, hogy a miniszterjelölt minden kérdésre válaszolt, nem próbálta kikerülni a válaszadást. Azonban Tarr Zoltán expozéjában gyakorlatilag nem szerepelt, hogy Kárpátaljával kapcsolatban – mint a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrésszel – milyen terveik vannak. A kérdésekre rátérve pedig még egy olyan kijelentést is tett, hogy az elmúlt időszakban magas rangú kormányzati vezetők nem is jártak ott, és cserbenhagyták a kárpátaljaiakat.

 „Ez tényszerűen nem igaz. Hiszen miniszterek, államtitkárok, köztük én is rendszeresen látogattunk Kárpátaljára”

– emlékeztetett, hozzátéve: a miniszterjelölt sokkal többet foglalkozott a magunk mögött hagyott 16 évvel a meghallgatáson, mint saját terveivel. Megjegyezte azt is, hogy nem érti, hogy expozéjába miért keverte bele az MCC-t, hiszen a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól nem is kapott támogatást, de még együttműködés sem volt a két intézmény között.

Nacsa Lőrinc mindezek fényében is azt mondta, reméli, hogy az ellenzék és a kormánypárt ebben a bizottságban is közösen tud a nemzet ügyeiért dolgozni. Mint fogalmazott, a nemzetpolitika pártok felett álló ügy: a 2026-os áprilisi választásokon a leginkább nemzetellenes párt, a Demokratikus Koalíció kibukott – így már nincs olyan hang a parlamentben, aki rendszeresen követelné az állampolgárság, a szavazati jog és a támogatás megszüntetését.

Szerinte ez egy jó alap lehet a közös munkához, ráadásul a magyarságpolitikai bizottság nem a napi pártpolitikai viták talaján szokta folytatni a munkát, ezért azt reméli, hogy a tiszás képviselőtársakkal is sikerül megtalálni az ehhez szükséges hangot. Kezdeményezéseket, ötleteket is fognak benyújtani a minisztériumnak a nemzetpolitikát érintően is. – Azt remélem, hogy a Tarr Zoltán támadássorozata az elmúlt tizenhat év sikeres nemzetpolitikája ellen csak egy epizód lesz a bizottság életében, és a munkát leginkább az együttműködés fogja meghatározni – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Forrás: Magyar Nemzet

Hírdetés

Borítókép: Ladóczki Balázs

The post „A nemzetpolitika pártok felett álló ügy” appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »