A Nemzetközi Karitász főtitkára a gázai erőszak azonnali befejezését sürgeti

A Nemzetközi Karitász főtitkára a gázai erőszak azonnali befejezését sürgeti

A Caritas Internationalis főtitkára, Alistair Dutton a Vatican Newsnak adott interjúban megrendülését fejezte ki a Gázai övezetben uralkodó humanitárius helyzet miatt, és a támadások azonnali megszüntetését követelte. Szavai XIV. Leó pápa vasárnapi Angelus-imádságát visszhangozták; a Szentatya a nemzetközi humanitárius jog betartására szólított fel.

Alistair Dutton különösen arra a támadásra utalt, amely a Gázában található Szent Család római katolikus plébániát érte július 17-én, melynek során három keresztény életét vesztette. Közülük ketten a Caritas Jerusalem sátrában tartózkodtak, amely pszichológiai támogatást nyújt extrém körülmények között élőknek.

„Ahogy Szent Pál mondja: ha az egyik tag szenved, vele együtt szenved minden tag” – fogalmazott a Caritas Internationalis főtitkára, aki a nemzetközi segélyszervezet nevében szomorúságát és felháborodását fejezte ki a történtek miatt.

A gázai helyzet drámai – Alistair folytatta Dutton. – A 2,1 millió lakos éhezik, nincs megfelelő orvosi ellátás, és nincsenek biztonságos menedékhelyek. Bár az izraeli kormány ígéretet tett arra, hogy beengedik a humanitárius segélyszállítmányokat, csak a szükségletek töredéke jut be az övezetbe. Sok embert megöltek, miközben segítségre vártak.

A Caritas Internationalis főtitkára bírálta az izraeli védelmi miniszter tervét, miszerint „humanitárius tábort” hoznának létre Rafah városában. Ez a terület semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezik. Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök egykor „koncentrációs tábornak” nevezte ezt a körzetet. Alistair Dutton figyelmeztetett: senkit sem szabad kényszeríteni arra, hogy elhagyja otthonát. Egy ilyen intézkedés sérti a nemzetközi jogot.

Az egészségügyi ellátás rendkívül korlátozott. Sok klinika bezárt, a működő intézményeknél pedig alig van alapvető felszerelés. A gázai római katolikus plébánia elleni támadás után két sebesültet kórházba vittek, ahol meghaltak az egyszerű orvosi eszközök hiánya miatt.

Alistair Dutton felszólította a nemzetközi közösséget, hogy egyértelműen jelezze Izraelnek, hogy ez így nem mehet tovább. Az Izraelt támogató államoknak újra kellene gondolniuk hozzáállásukat. Azonnali tűzszünetre és az atrocitások befejezésére van szükség.

Hírdetés

*

Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárka július 20-án este tért vissza Jeruzsálembe gázai szolidaritási látogatásáról. Azóta, hogy a Szent Család-plébániát támadás érte – és a közösséghez tartozó hívek száma a 2023. október 7-i események óta a felére csökkent –, három napot töltött a plébánia területén Gáza városában.

A vasárnapi szentmisén bátorította a jelen lévő hívőket:

A liturgiát gyakran elnyomták a robbanások hangjai. A bíboros szavaival reményt akart ébreszteni. Gáza teljes lakosságát együttérzéséről biztosította. „A pusztítás közepette is jelen van az élet” – hangsúlyozta szentbeszédében.

Fordította: Cziple Hanna/Romkat.ro

Forrás: Romkat.ro; Vatican News német nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »