A Nemzetközi Együttműködés Rendszere II.

A stratégiai célkitűzés állandó történelmi és változó politikai feltételei közepette kell az időhöz és a térhez illő magyar utat meghatározni. Ebben a munkában nem vagyunk sem történelmi előképek, sem pedig olyan gyakorlati eredmények nélkül, amelyek az elmúlt közel tizenöt évben halmozódtak fel. Magyarország több ágazatban képviselt semleges politikája és a keleti nyitással megvalósult sikeres partnerkeresése, a minket is magában foglaló nyugati szövetségi rendszer, azaz az Európai Unió és a NATO kereteinek megtartása mellett egy újabb kapcsolattal egészíthető ki, amelyet déli nyitásnak nevezünk, ami mellett szükséges regionális szövetségeink megerősítése is, amely Magyarországnak a Kárpát-medencében betöltött központi helyzetéből természetes módon adódik is. Ez a 21. századi magyar nagystratégia elméleti-gyakorlati magja, vagyis a nemzeti realizmus.

DÉLI NYITÁS

Még ha három és fél évtizeddel ezelőtt csábítónak, sőt hihetőnek is tűnt az egypólusú világ politikai-hatalmi lehetősége, ez az illúzió mára szertefoszlott. Újra és újra bebizonyosodik, hogy a világ nem politikai egység, hanem politikai pluriverzum. Ennek részei a szemünk láttára lendültek mozgásba. Ebbe illeszkedik 1) a globális Dél felemelkedése, 2) az USA átfordulása a zeniten, ennek a kontinentális realitásokhoz visszaérkező trumpi politikában látható reflexiójával és 3) az EU végzetes versenyképesség-vesztése. Pontosan ezeknek a jelenségeknek a higgadt felismerése biztosít szükségszerű keretet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere számára, mely maga sem indulhat ki másból, mint a kellő tárgyilagossággal tudomásul vett tényekből. Egy olyan magyar nemzeti nagystratégiának, amely legalább a század közepéig tekint előre, sőt az egész évszázad megnyerésének ambíciója fűti, a jelen folyamatokban dinamikus keretet kell megpillantania, adottságokkal és lehetőségekkel.

Ilyen adottság, hogy Magyarország EU- és NATO-tag, ugyanakkor vitális gazdasági, infrastrukturális és kereskedelmi érdeke közeledni a felemelkedő nagyhatalmakhoz, mint India és Kína, valamint a regionális középhatalmakhoz, mint például Törökország. Hazánk már most is számos olyan integrációnak része (Övezet és Út kezdeményezés, megfigyelő tagság a Türk Államok Szervezetében), nem is beszélve a bilaterális – energetikai, gazdasági, kereskedelmi – kapcsolatokról, amelyek a globális Délhez sorolt államokhoz kötik. A Nemzetközi Együttműködés Rendszere épp ezért először is egy olyan külügyi orientációt jelent, melynek része a más országok belügyeihez való semleges viszonyulás és a többoldalú kooperáció kölcsönös előnyök alapján történő megvalósítása.

Ezért fontos, hogy a megváltozó világszituációban magunknak vindikáljuk és meg is tartsuk a jogot, hogy mi döntsük el, kivel üzletelünk. Azzal üzleteljünk, akivel a leginkább megéri. Mind a négy égtáj felé – így a globális Dél felé is – tájékozódni kell, miközben még magával az Egyesült Államokkal való viszony is átalakul: bilaterálissá, akár az EU egészéhez képest különutassá is válik. E felismerés veleje pedig, hogy ne politikai, ideológiai elvárások határozzák meg a kapcsolódásainkat egy olyan korban, ahol sem Kína, sem pedig az Egyesült Államok nem ideológiai alapon mozog, pláne ne zárjuk ki a természetes barátainkat, szövetségeseinket, például a kis- és közép-ázsiai türk országokat. Illetve egyáltalán: senkit. Ezt jelenti a gazdasági semlegesség. Ennek elemei a Miniszterelnök által is felvázoltan, öt irányból azonosíthatók.

Az első a finanszírozási semlegesség, melynek lényege, hogy ne csak a nyugat pénzpiacain, de az arab országok, a türk államok és Kelet-Ázsia pénzpiacain is legyen magyar jelenlét. A másik a beruházási semlegesség azzal az attitűddel, hogy ahova tőkebefektetés szükséges, oda jöhessen bárhonnan tőkeberuházás. A harmadik a piaci semlegesség, vagyis hogy annak adjunk el, aki megveszi; a magyar iparnak, energetikai cégeknek, pénz- és tőkepiacnak úgy és oda kell piacra lépnie, ahogy és ahova az előnyökkel jár Magyarországnak. A negyedik a technológiai semlegesség: a nyugati technológiai kapcsolódásaink mellett be kell látni, mégpedig védővámok és más gazdasági-jogi torzítások nélkül, hogy lítium-ionos katód, fotovoltaikus panel vagy mikroelektronikai félvezető keletről tud érkezni, ahogy nukleáris technológiában az oroszok verhetetlenek. Negyedik az ipari termelés alapját jelentő energiahordozók tekintetében érvényesített következetes semlegesség. A metánmolekulának nincs ideológiája, csak azoknak, akik tiltják vagy megmondják, honnan vegyük. Az áram a vezetékben az ohm, a watt és az amper, tehát a szenvtelen természeti-fizikai törvényszerűségek függvénye, nem politikai elvárásoké. Az eszköz az eszköz, előjel nélkül: se több, se kevesebb. Ennek a szemléletnek az üdvözlendő gyakorlati megnyilvánulásaiként értékeljük az innovatív iparágak kínai gyárainak hazánkba költözését (CATL, BYD), az áramlásalapú villamosenergia-piaci összekapcsolásokat vagy az Azerbajdzsántól Magyarországig épülő nagyfeszültségű átviteli vezeték építésének világrekorder projektjét.