Részleteiben közöljük Horváth Róbert A nemzeti oldal néhány sajnálatos fogalmi tévedéséről című tanulmányát, amely elsőként és eddig csak a Magyar Hüperión folyóiratban jelent meg. Hat külön cikkben közöljük újra a megkerülhetetlen fogalmi pontosításokat tartalmazó írást. Az első egy fontos bevezetés, amely megalapozásul szolgál a további részletekhez, amelyek az ideológia, birodalom, multikulturaizmus, globalizmus kontra univerzalitás, a „spirituális internacionalizmus”, az elitek és álelitek, valamint az ezotéria fogalmakat tisztázzák.
A mai magyar társadalom rétegződése nemzeti nézőpontból
Többször volt már alkalmunk arra, hogy legalább futólag megjegyezzük: milyen szomorú a nemzeti „oldal” kifejezés. A védekezésbe szorulás elfogadása mellett azt mutatja, hogy a mai magyar társadalomban létezik egy másik oldal, amely nem nemzeti. Huszonöt évvel az internacionalista kommunizmus-szocializmus bukása után emberek sokasága él ebben a hazában, sőt hallatja szavát fontos kérdésekben, akiknek a magyarság egyáltalán nem fontos. Nem érdeklik kifejezetten magyar témák, majdnem semmilyen eszmeiséget és értéket nem hordoz számukra a magyarság fogalma. Az érdeklődés hiánya a nemzeti kérdések iránt általános, nemzetközi jelenség. Ma Németországban, Oroszországban és bárhol másutt is nagy azok száma, akik a nem nemzeti dolgok iránt nagyobb érdeklődést tanúsítanak, mint a kifejezetten nemzetiek iránt. Például egy született német, orosz vagy angol esetében egyelőre azonban elképzelhetetlen, hogy semennyire ne érdekelje a nemzete, túl a jelen történésein, vagyis múltja, érdemei, sajátosságai stb. Magyarországon viszont nemcsak elképzelhető ez, hanem olyannyira létezik, hogy külön oldalt képez, és – világviszonylatban egyedülálló jelenségként – itt kimondottan magyarellenes törekvések is vannak, nagy befolyási körrel bíró nemzetellenes erők.
Azonban ne nagyoljuk el a helyzetet, ne mélyítsük tovább a társadalom jelenleg legnagyobb törésvonalát, ne gondolkozzunk pusztán a nemzeti és nem nemzeti kettősségben. Ezt azért sem tehetjük meg, mivel más európai esetekhez hasonlóan, Magyarországon van egy számottevő társadalmi réteg, amely kimondottan ugyan nem nemzeti – nem tartozik a nemzeti oldalhoz –, de alkalomadtán tanúbizonyságot tesz magyarságáról, ergo nem tekinthető kifejezetten magyarellenesnek. E réteg nem ismerte fel az állásfoglalás fontosságát, a megvallás jelentőségét, a kimondás súlyát és benső perspektíváit, de legalább nem nemzetellenes. A kimondottan nemzeti érzelműek mellett beszélhetünk tehát nem kimondottan nemzetiekről is.
Tulajdonképpen négy társadalmi-politikai réteget különböztethetünk meg. Az első az úgynevezett nemzeti oldal, a kimondottan nemzeti érzelműek rétege, amely magyarságát nyíltan és büszkén megvallja. A második a nem kimondottan nemzeti, de mégsem nemzetellenes emberek köre. A harmadik az explicite, megnyilatkozva is magyarelleneseké. A negyedik réteget azok alkotják, akik kimondva nem magyarellenesek ugyan, mégis azok.
A magyarsághoz való viszony honi helyzetét tovább árnyalja, hogy szót kell ejteni egy indirekt vagy közvetett magyarellenességről. Ez az imént említett negyedik – egyre inkább társadalmi réteget képező – típus egy részét takarja. A kimondás szintjén nemzetiekről van szó, de annyira harsányak, hogy bizonyítják a régi igazságot: a kimondás, a beszéd nem minden. Teljesen felelőtlenül teszik ezt, megannyi túlzással, öntúlértékeléssel, amikkel ártanak a magyarságnak.
Kétségtelen, hogy a mai világban a nemzeti erők általános kulturális és politikai pozitívumot képviselnek a nem nemzeti erőkhöz képest (Így nem értünk egyet például Alekszandr Dugin azon kijelentésével, hogy „a nemzetállamok kora lejárt”.), ezért a nemzeti elkötelezettség felvállalása fontos és perspektivikus. A magyar – generálisan, karakteriálisan, tipológiailag nézve – másként civilizált, mint a legtöbb nyugat-európai, de sajátos és jelentős kultúrája van, amelynek köszönhetően őrzi függetlenségét, önállóságát és viszonylagos szabadságát. Még nem annyira konformista, nem annyira kényelmes, nem annyira átlagos, mint az euro-amerikai világpolgár. Fel kell azonban ismernünk, hogy a kimondottan nemzeti erők nem képviseltek mindig pozitívumot. A 19–20., sőt a 18. században számos példát találunk arra, hogy a nemzetellenes erők hogyan mozgósították saját céljaik érdekében a nemzeti erőket. Elegendő csupán a jakobinizmusra, a „gulyáskommunizmusra” vagy a szocializmus-kommunizmus más, „nemzeti, de mégsem nemzeti” változataira gondolnunk. Vajon ez a taktika mára teljesen eltűnt, megszűnt volna? Nem hisszük. Tényleg minden esetben pozitívumot képviselnek a nemzeti erők? A nemzetibb stratégiájú és retorikájú szabadkőműves páholyok (például a Grand Lodge) esetében is? Bizonyosak vagyunk abban, hogy nem. Az imént említett közvetett magyarellenesség esetében is arról van szó, hogy olyan befolyásolt, harsány és túlzó módon képviseli a magyarságot, a vélt és a valós nemzeti értékeket, amivel végül árt annak.
Szóhasználat: irányulás, milyenség, mibenlét
Az úgynevezett nemzeti oldal szomorú valóságának érzékeltetése után térjünk írásunk voltaképpeni témájára. Néhányan úgy gondolják, hogy a terminológiai kérdések nem fontosak. Pedig az, hogy ki milyen fogalmakat használ, vagy éppen nem használ, nemcsak szóhasználati kérdés. Jóval több és fontosabb a tudományos pontosságnál is. Az ember hovatartozását, irányulásait, milyenségét és mibenlétét fejezi ki. Minden fogalomhasználat mögött szemlélet, meghatározott szemlélési mód áll, ahogy minden ellenszenves fogalom mögött is, ezért a fogalmak tudatos használata, valamint a rossz, hibás szóhasználat javítása a szemléleti hibák korrekcióját is jelentheti, minőségi emelkedést hozva magával.
Az alábbiakban hét fogalom használatát vizsgáljuk meg.2 Továbbra is elfogadjuk a „Ne bántsd a magyart” erkölcsi minimumát, s visszautasítjuk a magyarság kigúnyolását, érdemei és sajátos minőségei jelentőségének aláásását (ami kevés más néppel történik). Nem fogadjuk el azonban a siránkozást, sem a múltra, sem a jelenre vonatkozó sajnáltatást, ahogy azt a hozzáállást sem, hogy semmilyen önvizsgálatot nem kell tartanunk, semmilyen önkritikát nem kell gyakorolnunk, mert minden, ami magyar, eleve jó, és minden, ami önvizsgálatra, önkritikára késztet, az eleve rossz és nem magyar. Mindez szörnyű, káros, romboló hozzáállás. A magyarság jelenkori újra önmagára-találásának, újbóli kibontakozásának gátja, az indirekt magyarellenesség kútfője. Nem siránkozni kell a „bántásunkon”, indokolatlanul örülni és elköteleződni a nemzeti „oldalnak”, szomorkodni vagy gyűlölködni a magyarellenességgel szemben, magunkat pedig túlértékelni, hanem gondolkozni, a saját házunk táján körülnézni, annak jobbítása és felemelése érdekében.
Többen úgy vélik például, hogy ha csak magyar szavakat használunk, azzal minden, vagy legalábbis sok minden rendben lesz. Halvány fogalmuk sincs arról, hogy mennyi „magyar” szó nyelvújítás korabeli: egy szabadkőműves Kazinczy és társai alkotása. Arra sem gondolnak, hogy a számukra ellenszenves „idegen” szavakon, ellenszenveiken keresztül mennyire könnyen manipulálhatók, alacsonyabb értelmi szinten tarthatók. Az ellenségnek csupán a gyűlöletet kell elérnie bizonyos kifejezési módokkal kapcsolatban, hogy az ő malmára hajtsák a vizet.
(Folytatjuk…)
Horváth Róbert
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
