A nemzeteket összekötő határtalan zene felvidéki koncertkörútja

A nemzeteket összekötő határtalan zene felvidéki koncertkörútja

Az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épülete kultúrák találkozásának színtere volt április 27-én. A francia Miquéu Montanaro és a kínai Sissy Zhou különleges párosa adott nem mindennapi koncertet az Ipoly menti kisvárosban. A koncert hallgatósága a kínai pentatonképzés és a nyugati zene harmonikus vegyülésének lehetett tanúja.

Mint a bevezetőben elhangzott: Sissy Zhou szeretett volna többet megtudni a dél-franciaországi zenéről, így találkozott Miquéu Montanaro provence-i régióban élő zenésszel. Közös zenélésük eredménye a Lavande & Jasmin duó lett. Zenéjükben harmonikusan kiegészítik egymást. Sissy guzhengen, a kínai hagyományos hangszeren játszik, míg társa tamburát és fúvós hangszereket használ.

Az ipolysági koncerten saját szerzemények mellett provence-i népdalok is felcsendültek. Zene mellett énekkel is színesítették a fellépésüket.

A képzőművész feleségének köszönhetően magyarul kitűnően beszélő Miquéu Montanaro a koncert után elmondta,

Hírdetés

ma 18 órai kezdettel a Balassi Klubestek keretében lépnek fel Párkányban.

A misztikus, a Kárpát-hazában talán kissé idegenül csengő dallamok megnyugtató, harmonikus egységet alkottak. A fellépés is bizonyította: a zene határtalan és összekovácsolja a hallgatóságot. Erre reflektált a bevezető záró gondolata is: ahelyett, hogy határokat szabnának a kultúrák között, megpróbálnak levendulát ültetni a kínai nagy falban.

A koncert az idei Ipoly Menti Találkozások első rendezvénye a városban. A következő hónapokban további közösségi alkalmak valósulnak meg a rendezvényfolyam részeként. Legközelebb május 5-én, pénteken nyílik tárlat a volt zsinagóga kiállítóterében. S idén sem maradhat el az Ipolysági Szalon, a műkedvelő és professzionális képzőművészek csoportos tárlata.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »