A Nemrut-hegy: Az „Istenek trónusa” – Gigantikus szobrokkal övezett, rejtélyes királysír

A Nemrut-hegy: Az „Istenek trónusa” – Gigantikus szobrokkal övezett, rejtélyes királysír

A Nemrut-hegy egy tiszteletet parancsoló és rejtélyes hely, amely a keleti Taurusz-hegység egyik legmagasabb csúcsán található, több mint 2000 méterrel a tengerszint felett Délkelet-Törökországban.

Ezt az ősi helyet Nemrut Dagi néven is ismerjük, vagyis Hierotheseion, ami a trák istenek templomsírja és istenháza. I. Antiokhosz kommagénéi hellén király (Kr. e. 69-34) építette magának műemlékként.

 

Nemrut Dagi nyugati terasza, Törökország; Antiokhosz balra, Héraklész jobbra. Credit: Bernard Gagnon/  wikipedia

 

Az egyedülálló hegycsúcson álló szentély teljesen ismeretlen volt, amíg 1881-ben a német mérnök, Karl Sester fel nem fedezte. A hely megtalálásakor a megalitikus szobrokról úgy vélték, hogy érintetlenek. A régészeti feltárások első ízben 1953-ban vették kezdetüket, amikor a Keleti Kutatások Amerikai Intézete elvégezte a lelőhely pontos felmérését.

 

A kődarabokból álló 142 méteres átmérőjű, 50 méter magas temetkezési mound-ot (sírhantot) három oldalán, nevezetesen Keleten, Nyugaton és Északon teraszok veszik körül. Két különálló ókori felvonulási út indul a keleti és a nyugati teraszokról.

 

I.Antiokhosz szentélyét 8-9 méteres hatalmas szobrok szegélyezik: egy az uralkodót, kettő oroszlánt, kettő sast, míg a többi különféle görög, örmény és iráni istenséget ábrázol, például Vahagn-Herkulest, Armazd-Zeuszt vagy Oromaszdészt (aki kapcsolatan állt Ahura Mazda iráni istennel), valamint Bakht-Tyche-t, illetve Mihr-Apolló-Mithrászt.

 

A Nemrut-hegy keleti terasza. Image credit: Klearchos Kapoutsis, Santorini, Greece via wikipedia

 

Ezek a szobrok egykoron ülő pozícióban voltak, mindegyik istenség nevét felírták rájuk. Később, a szobrok fejeit eltávolították a testükről, s minden valószínűség szerint szándékosan megrongálták őket – különösen az orrukat. Jelenleg szétszórva hevernek a lelőhelyen, azonban sohasem helyezték őket vissza az eredeti helyükre. Ráadásul, számos földrengést és pusztítást követően a kőfejek úgy festenek, mintha levágták volna őket a törzsükről.

 

A lelőhelyen máig megmaradt mélydomborművekkel rendelkező kődarabokról úgy vélik, hogy egy nagy frízt alkothattak. Eme lapok Antiokhosz őseit ábrázolták, akik között találunk örményeket, görögöket és perzsákat. I. Antiokhosz szent központja a hellén korszak egyik legigényesebb építményeinek egyike.

 

Egy igen fejlett technológiát használtak a kolosszális szobrok és a sztélék kialakításához, amelyhez foghatót ebben a periódusban sehol máshol nem találni. Panteonjának szinkretizmusa és királyai leszármazása két legendakörre nyúlik vissza – a görög és a perzsa mitológiáig – ami e királyi kultúra kettős eredetének bizonyítéka.

 

Megmagyarázhatatlan rejtély

 

Vajon ősi titkok rejlenek a hegyben? A régészek úgy vélik, hogy a sírhant Antiokhosz király sírját tartalmazza, de erről nincsenek teljes mértékben meggyőződve. Ráadásul, számos legenda szól a hegytetőn elrejtett kincsről.

 

Azonban, a több mint fél évszázadon át tartó régészeti vizsgálatok nem derítettek fényt a sírral, illetve a lehetséges kinccsel kapcsolatos igazságra. Még dinamitot is bevetettek, ami csak 5 méterrel csökkentette a sírdomb tetejét, azonban semmi érdemleges dolgot nem fedett fel.

Hírdetés

 

Az archeológusok egy ókori aknát találtak, ami a szakértők szerint az akkori nép fejlett csillagászatának egyedülálló ismereteit jelzi. Ez 35 fokos szögben lejt és kb. 150 méter hosszú. A számítógépes elemzés kimutatta, hogy az év kettő napján a Nap sugarai megvilágították az akna alját – pontosan akkor, amikor az Oroszlán csillagkép és az Orion összhangba került vele.

 

Kommagéné ókori királysága – ami egy kis hegyi királyság Kis-Ázsiában, Anatólia déli részén – viszonylag rövid életű volt, de független királyságként i. sz. 72-ig fenn tudott maradni, amikor is bekebelezte a Római Birodalom.

 

A Nemrut-hegy nyugati terasza. Balra Apolló/Mithra/Héliosz/Hermész. Klearchos Kapoutsis, Santorini, Greece/wikipedia 

 

A pompázatos Nemrut-szobrok egy első fokú földrengés-övezetben találhatók, nagyon közel a kelet-anatóliai rétegelmozduláshoz, ami szeizmikusan aktív. Következésképpen a tumulusz, vagyis sírdomb, a szobrok és a sztélék ki vannak téve a földrengések veszélyeinek. A tumulusz eredetileg 60 méteresre becsült magassága lecsökkent az időjárási viszonyok, a korábbi ellenőrizetlen kutatási vizsgálatok és a hegyet megmászó látogatók miatt.

 

A cikk alapjául szolgáló forrás: http://www.ancientpages.com/2018/11/16/working_mount-nemrut-throne-of-the-gods-mysterious-royal-tomb-surrounded-by-gigantic-sculptures/

 

A cikket fordította és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post A Nemrut-hegy: Az „Istenek trónusa” – Gigantikus szobrokkal övezett, rejtélyes királysír appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »