A németek vinnék, de a csehek nem adják a Superbet

A németek vinnék, de a csehek nem adják a Superbet

A Škoda Auto szakszervezete ismét határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy az új Superb gyártását Csehországból a Volkswagen más gyárába helyezzék át.

Ellenzik továbbá a Mladá Boleslavi gyárban tervezett munkaszombat bevezetését is.  A cég jelenleg termelési kapacitásának határán van, így a szakszervezetek szerint várható, hogy az új kollektív szerződésbe megpróbálják majd belefoglalni a munkaszombat lehetőségét.

“A Superb gyártásáról semmi esetre sem mondunk le. Ez a zászlóshajónk, a DNS-ünk, kezdettől fogva általunk kitalált és tökéletesített modell, mely a cég hasznának nagy részét, így a mi bónuszainkat is szállítja,” jelentette ki a szakszervezet.

A Škoda Auto gyárában 2017-ben az átlagfizetés elérte a 40 557 koronát, ami tíz százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest. Az alkalmazottak a béren kívül egy sor további juttatásra is jogosultak.

Hírdetés

A Škoda Auto 2017-ben világszerte 1,2 millió gépkocsit adott el. Három gyára van Csehországban, ezen kívül Kínában, Oroszországban, Szlovákiában, Algériában és Indiában, valamint Ukrajnában és Kazahsztánban is gyártanak Śkodákat. A cégben több mint 35 ezren dolgoznak.

ČTK

Nyitókép: autonet.cz

További ajánlott írások:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »