A németek végre bemutathatnak a „wilkommensmuttinak"

A nagykoalíció pártjainak gyengülése és szociáldemokrata győzelem várható a tartományi rangú német fővárosban, Berlinben szeptember 18-án tartandó tartományi választáson egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) 2011 óta együtt kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) a ZDF országos köztelevízió megbízásából végzett felmérés szerint a szavazatok 24 százalékára számíthat, ami jelentős visszaesés a legutóbbi, 2001-ben tartott választáson szerzett 28,3 százalékhoz képest, de így is az SPD lehet az egyetlen párt, amelynek szavazataránya meghaladja a 20 százalékot. A második helyen ismét a CDU végezhet, támogatottsága 19 százalékra csökkenhet az öt évvel ezelőtti 23,3 százalékról. Az erősorrend harmadik helyén sem várható változás; az ellenzéki Zöldek 15 százalékot szerezhetnek,
a 2011-es 17,6 százalék után. Az SPD-től balra álló Baloldal – az egykori NDK-s állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódpártja (PDS) és nyugati baloldali tömörülések egyesüléséből 2007-ben létrejött politikai erő – támogatottsága a 2011-es 11,7 százalékról 14 százalékra emelkedhet.

A ZDF Politbarometer című kutatása szerint szintén 14 százalékos eredménnyel kerülhet be a képviselőházba (Abgeordnetenhaus, a tartomány parlamentje) az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű újonc párt. A Kalózpárt 2011-ben országos feltűnést keltve 8,9 százalékos eredménnyel bejutott a helyi törvényhozásba, de támogatottsága azóta elpárolgott, várhatóan a szavazatok 2 százalékát sem szerzi meg. A 2011-ben kiesett liberális FDP viszont visszajuthat a képviselőházba, támogatottsága a bejutási küszöb szintjén, 5 százalékon áll.

Hírdetés

A 2,49 millió választásra jogosult berlini 43 százaléka még nem döntötte el, hogy részt vesz-e a választáson, és hogy kire szavaz. Az SPD és a CDU közös kormányzásának folytatását csak 37 százalék helyeselné, 43 százalék pedig rossznak tartaná a nagykoalíció fennmaradását.

Az SPD, a Baloldal és Zöldek kormányzati együttműködését 43 százalék üdvözölné, 40 százalék elutasítaná. A kampány legfontosabb témája a menekültügy, ezt említette a megkérdezettek 40 százaléka. A második helyen a lakáshelyzet áll 27 százalékos aránnyal, majd az oktatás, a közlekedés és a bűnözés következik 21, 13, illetve 12 százalékos aránnyal.

A választók az első számú témával kapcsolatban egyik pártot sem tartják különösebben hozzáértőnek; 20 százalék szerint az SPD a leginkább kompetens a menekültügyben, 19 százalék szerint a CDU ért a legjobban a témához, a Zöldeket 15, a Baloldalt 13, az AfD-t 2 százalék nevezte leginkább hozzáértőnek.

A felmérést a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet készítette a ZDF-nek, 1334 ember megkérdezésével, szeptember 6-tól 8-ig. Adatai egybevágnak a többi intézet által korábban végzett felmérésekkel; az SPD választói támogatottságát az utóbbi hetekben rendre a 21-24 százalékos sávban, a CDU-ét a 17-20 százalékos sávban, a Zöldekét 15 és 19 százalék között, a Baloldalét 14 és 17 százalék között, az AfD-ét 10-15 százalék között mérték. A felmérések szerint az SPD és a CDU együtt valószínűleg nem szerez ismét többséget a képviselőházban.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »