A németek és a “menekültek” között kialakult verekedéseket követően a cottbusi belvárosban német hazafiak paprikaspray-ket osztogattak a járókelőknek

Amint azt a rendőrség közölte, a hat férfi továbbá a “szélsőjobboldali” NPD logójával ellátott szórólapokat is osztogatott, amelyeken a bevándorlásról volt szó.

Cottbus nem vesz fel több menekültet

Németországban 2018 július végéig folytatódik a korlátozott védelmi státusszal rendelkező bevándorlók családegyesítése.

Augusztus elsejétől azonban csak ezer érintett élhet ezzel a lehetőséggel. – Ebben állapodott meg a CDU/CSU (kereszténydemokraták és keresztényszocialisták) és az SPD (németországi szocialisták) a koalíciós tárgyalások során. (Mint tudjuk, Merkel utolsó reménye volt, hogy az eddigi koalíciós partner, a mindössze 8 általánossal büszkélkedő Schulz beadja a derekát, miután a kispártokkal nem jutott dűlőre.

Schulz a német szocialisták történelmi vereségét követően inkább ellenzéki szerepre készült, végül mégis sikerült meggyőzni őt, hogy az újbóli választásoknál minden jobb. Az ugyanis a migránsellenes AfD még erősebb jelenlétével járt volna a Bundestagban, ez pedig egyaránt elkerülendő Schulznak is és Merkelnek is.) Az azonban még talány, hogyan fogják ezt az ezer embert kiválasztani.

A Die Welt német napilapnak nyilatkozott a CDU/CSU frakció belpolitikai szóvivője. Stephan Mayer szerint

Hírdetés

“a személyek kiválasztásának kritériumait illetően a részletek még nem tisztázottak, de a humanitárius szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni.”

Az üres mellébeszélésnél a szocialisták részéről sem történt több. Ez pedig azt jelenti, hogy hoztak egy elég drasztikus és megosztó törvényt, amelynek azonban semmilyen konkrét részlete vagy hatása nem ismert. Ki lehet tehát jelenteni, hogy ez sem szól másról, csak a német nép elaltatásáról, és látszólagos megnyugtatásáról. Ennél sokkal fontosabb, hogy ehhez terveznek egy további, kiegészítő törvényt, amelyben azonban még nem született megállapodás a koalíciós partnerek között.

A CDU és a CSU ugyanis azt szeretné, ha a “rendkívüli eseteket” az ezer főbe beleszámítanák. A szocialisták azonban ebbe nem mennek bele. Szerintük a rendkívüli esetek legyenek csak az ezer főn fölül. Vagyis olyan kiskaput akarnak nyitva hagyni, amely segítségével folytatódhat Németország elárasztása. Persze az ún. szakértők azzal nyugtatgatják a németeket, hogy a rendkívüli esetek csak nagyon kis számú migráns betelepítését vonnák maguk után, és ezért ezzel nem is kell foglalkozni.

Ennek mond ellent az SPD hajthatatlansága. Ha ennyire jelentéktelen számról van szó, vajon miért nem megy bele a CDU/CSU javaslatába?

A válasz kézenfekvő volt annak a néhány hazafinak is, aki többszöri vitát, veszekedést követően a cottbusi belvárosban borssprayket osztogatott a járókelőknek. Amint azt a rendőrség közölte, a hat férfi ráadásul a “szélsőjobboldali” NPD logójával ellátott szórólapokat is osztogatott, amelyeken a bevándorlásról volt szó. A 17-32 éves férfiak között volt egy párttag is, közölte a rendőrségi szóvivő. Az állítólag éppen járőröző készenléti rendőrség este 6 óra körül, a városi sétány környékén állította meg a társaságot. A rendőrség megítélése szerint gyülekezés történt, amely azonban előzetes bejelentéshez kötött, ennek hiányában pedig nem engedélyezett. A hatóságok vizsgálatot rendeltek el a gyülekezési törvény megsértése miatt. A még ki nem osztott szórólapokat és paprikassprayket elkobozták.

Ezt az esetet néhány órával megelőzően a bevásárlóközpont közelében egy 21 éves szíriai összeszólalkozott egy 16 éves, szintén szír fiúval, majd többször az arcába ütött. Egy harmadik társuk lefogta a támadót. A rendőrség az elkövetőt letartóztatta. Miután pedig kiderült, hogy vele szemben több eljárás is zajlik, egy hónapra kitiltották a cottbusi belvárosból. Mivel az elmúlt időben megszaporodtak az ilyen jelenetek, a rendőrség megerősítette a jelenlétét a belvárosban, és Cottbus kijelentette, hogy nem vesz fel több menekültet.

Bild nyomán UltraInfo


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »