A németek Augsburgja és Merseburgja egy bajor nagyváros tükrében

A németek Augsburgja és Merseburgja egy bajor nagyváros tükrében

A németországi Augsburgban a különböző nemzetiségű muszlimoknak nem volt elég a városban általunk ismert legalább 10-15 mecset, hanem tavaly egy újabb építésébe fogtak. A magyarul ahmediknek is nevezett, indiai eredetű muszlim szekta az idén márciusban veszi használatba az Bájt en-Naszír nevű új mecsetet. A mecsetavató előtt az elmúlt napokban egy német az éjszaka leple alatt ébredésre szólította föl a nemzettársait, s egyben megkérdezte: Törökországban vajon ki épít keresztény templomokat? – írja az Augsburger Allgemeine.

A bajorországi Augsburgban (magyar nevén: Ágosta) néhány nappal ezelőtt valaki megválaszolandó kérdést tett föl az áhmádijjá muszlim vallási irányzat épülőfélben levő mecsetének a falán. A város rendőrsége által még mindig keresett „tettes” valószínűleg sietve rótta föl a kérdést a falra, mert a kérdőjelet elfelejtette kitenni. Nem baj, így is megértettük: „Törökországban ki épít keresztény templomokat?” A jó kérdést szerintünk elsősorban Angela Merkelnek és politikus bűntársainak kellene feltenni. A mecset sárgára meszelt falán olvasható kérdés a következő fölszólítással folytatódik: „Németek, ébredjetek!”

Az augsburgi Donauwörther utcában épülő legújabb mecset falára írt üzenetet a bajor város rendőrsége súlyos bűncselekményként kezeli, s az elkövető kézre kerítése érdekében egy külön rendőrségi telefonszámon várják a lakossági bejelentéseket. Siegfried Hartmann, rendőrségi szóvivő a hírt közlő Augsburger Allgemeine című lapnak kommentárt is fűzött a mecset falára írt üzenethez: „Az elkövető ezzel a tettével a saját frusztrációját kívánta levezetni.”

Hírdetés

S hogy az augsburgi német lakosságnak mennyire van oka a frusztráltságra, arra választ kaphatunk, ha megtekintjük a csak a bajor nagyvárosban található mecsetek és egyéb muszlim intézetek listáját:

1. Dzsámijá Augsburg (Augsburgi dzsámi) – Raunerstraße 79.
2. Augsburger Bildungs- und Kultur Verein e. V. (Augsburgi Képző- és Kulturális Egyesület) – Eschenhofstraße 56. (Az e.V. német rövidítés magyarul: bejegyzett egyesület)
3. DITIB Türkisch-Islamische Union der Anstalt für Religion e. V. – Am Katzenstadel 20.
4. Islamische Union e. V. – Am Katzenstadel 20.
5. Islam Albanischer Kulturverein Shoqata e. V. (Szkipetár Iszlám Albán Kulturális Egyesület) – Ulmer Straße 3.
6. Islamischer Kultur und Informationszentrum e. V. (Iszlám Kulurális és Információs Központ) – Raunerstraße 171.
7. Selimiye Moschee – DITIB (Szelimije mecset – DITIB) – Schäfflerbachstraße 30.
8. DITIB – Moschee Augsburg-Fuggerei (DITIB-mecset, Augsburg, Fuggerei negyed) – Pilgerhauserstraße 25.
9. IGBD-Moschee Augsburg (IGBD-mecset Aungsburg) – Steinerne Furt 84.
10. Lechhausen Moschee (Lechhausen negyedbeli mecset) – Linke Brandstraße 25.
11. Haunstetten Moschee (Haunstetten negyedbeli mecset) – Bürgermeister-Wildmeier-Straße 29.
12. Göggingen Mosche (Göggingen negyedbeli mecset) – Depotstraße 3.
14. VIKZ Mosche Oberhausen (VIKZ mecset Oberhausen városnegyedben) – Eschenhoferstraße 58.
15. Islamic Association Augsburg e. V. (Augsburgi Iszlám Egyesület) – Fuchswinkel 3.

Az augsburgi muszlim térhódításra jellemző, hogy most már nem csak a nagyobb lélekszámú, ismertebb vallási irányzatok (szunniták, sí’iták, zejditák stb.) hívei ütöttek tanyát a Lech-parti városban (meg Németország-szerte másutt is), hanem az elég későn, a XIX. században az indiai Pandzsáb tartományban keletkezett áhmádijjá, magyarul az ahmedik szektájának követői is. A fentebb fölsorolt augsburgi muszlim intézmények (mindegyikében mecset is van) és mecsetek száma is jól mutatja a muszlimok erőteljes térhódítását a bajor nagyvárosban. De úgy is mondhatnánk, hogy ezt a legújabb kori Lech-mezei csatát a németek már elvesztették.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »