A német titkosszolgálat vezetője belebukott Chemnitzbe

A német titkosszolgálat vezetője belebukott Chemnitzbe

Hans-Georg Maassen eddig a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője (BfV) volt, emlékezetes, hogy a chemnitzi események utáni kijelentésével, mely szerint nem vadásztak külföldinek kinéző emberekre a tüntetők, hazugsággal vádolta szinte az egész német sajtót és Angela Merkel kancellárt is. Később újabb botrányba keveredett, amikor kiderült, hogy az ellenzéki AfD-nek juttatott el olyan nemzetbiztonsági dokumentumokat, melyek átadásuk pillanatában még nem voltak nyilvánosak, ezután az SPD követele a leváltását.

A koalíciós pártok vezetői össze is ültek, hogy megvitassák Maassen sorsát. Végül arra jutottak, hogy menesztik a titkosszolgálat éléről és lefokozzák a belügyminisztérium államtitkárává. A pontos beosztása még nem ismert, de azt közölték, hogy nem a BfV munkáját fogja felügyelni.

Hírdetés

Horst Seehofer belügyminiszter kiállt Maassen mellett, de a szociáldemokraták gyakorlatilag a koalíció felbontását is kilátásba helyezték, ha hivatalában maradhat Maassen, a koalíciós válságot csak a menesztéssel lehetett elkerülni.

Reakciók

A szélsőbaloldali Die Linke szerint a leváltással nincs probléma, viszont az áthelyezés „gyakorlatilag előléptetést jelent, ami egy rossz vicc”. Az AfD értelemszerűen hibás lépésnek tartja ezt, mert Maassen „hűségesen szolgálta a szövetségi köztársaságot”.

A német sajtót is megosztotta a döntés. A ZDF köztelevízió szerint az egyezség nem elégíti ki a szocdemek vágyát és bebizonyította, hogy a mostani koalíció alapja nem a bizalom, hanem a kölcsönös bizalmatlanság. A Die Welt viszont olyan kompromisszumról ír, „amellyel mindenki együtt tud élni”.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »