2016. április 17-én bomba robbant egy Essenben lévő szikh templomnál, megsebesítve a gyülekezet három tagját. Az azt követő nyomozás során a hatóságok több helyet átkutattak, több gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Muszlim fiatalok csoportja
Az észak-rajna-vesztfáliai hatóságok egy muszlim tizenévesekből álló klikkre bukkantak, ami főképpen a Ruhr-vidékről való, kiskorú németországi törökökből (a nemzetellenes németországi sajtó szerint "német törökökből") állt. Állítólag egy „Ansaar Al Khilafah Al Islamiyya” (az Iszlám Kalifátus segítői) nevű WhatsApp-csoporton keresztül cseréltek eszmét, beleértve a szikh templom elleni támadás megtervezését is.
A tizenkét főből álló szalafista csoport több fiataljával már a bombamerénylet előtt, a „Wegweiser” (Útmutató) nevű kormányprogramban foglalkoztak, amit azért hoztak létre, hogy a radikalizálódott muszlim fiatalokat kiszakítsák az ilyen környezetből. Szemlátomást a bürokratáknak ez nem sikerült, pedig a 16 éves Yusuf T., a sejt emírje (vezetője) már hosszabb ideje benne volt az Útmutató-programban
A csoporthoz tartozott a szintén 16 éves Mohammed B. is. A rendőrség mindkettőjüket őrizetbe vette, és azzal gyanúsítják őket, hogy ők helyezték el és indították be a szikh imaház előtt a saját készítésű robbanóeszközt. A rendőrség és az alkotmányvédelem (a német elhárítás) előtt mindketten radikális szalafistként voltak ismertek, mert hozzáállásukkal már 2015-ben feltűntek mind az iskolában, mind a társas hálózatokon.
Mohammed B. szobájának átkutatásakor egy olyan pendrive-ot találtak, amin egy bomba robbantásáról készült film volt. A rendőrség úgy véli, hogy az egyfajta tesztrobbantás volt.
Őrizetbe vételük után Yusuf T. és Mohammed B. azt mondta, hogy a szikh templom elleni tett során nem akartak senkit sem megölni, hanem csak tűzijátékkal való szórakozásról volt szó. Ezenkívül az őrizetbe vétel után Yusuf T. levelet írt a szikh közösségnek arról, hogy nem gondolta, hogy ilyen erős robbanás lesz, és hogy nem más vallásúak elleni gyűlöletről volt szó. Ezt a nyomozók kétségbe vonják, mert eddigi ismereteik szerint a gyanúsítottak az Iszlám Állam iránt szimpátiát tápláltak, és hozzáállásukat a WhatsApp-on folytatott csevegés során tisztán kifejezték.
2016. május 4-én a nyomozók egy újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe az esseni főpályaudvaron. A Wesel járásban lévő Schermbeck-Gahlenből való, 17 éves Tolga I. úgyszintén a szalafista csevegőcsoporthoz tartozott. A németországi töröktől már korábban bevonták az útlevelét és a személyi igazolványát, mert a hatóságok attól tartottak, hogy valószínűleg Szíriába akar utazni.
Ugyancsak gyanúsított a Münsterből való, 20 éves Hilmi T., akit a rendőrség már 2016 márciusának végén őrizetbe vett Hildesheim közelében. Néhány nappal azelőtt az anyja aggódva fordult a rendőrséghez, hogy a fia lehet, hogy Szíriába akar menni, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon. Hilmi T.-nél egy rugós kés volt, ami a német fegyvertörvény szerint tiltott. Megállapították, hogy a szalafista csevegőcsoporthoz tartozik, és hogy részt vett 2016 elején a házi készítésű bomba tesztjén.
2016 júniusában vették őrizetbe a 17 éves Muhammed Ö.-t is, aki szintén az említett WhatsApp-csevegőcsoport tagja, és állítólag részt vett a tesztrobbantáson. Neki egyébként már az őrizetbe vétele előtt a fiatalkorúak bírósága előtt kellett felelnie, mert egy ifjúsági üdülőhelyen az Iszlám Állam lefejezős videóit mutogatta körbe a mobiltelefonján. Az észak-rajna-veszfáliai belügyminisztérium megerősítette, hogy 2014 óta az Útmutató-programban foglalkoznak vele.
Tervek: mérgezett fagylalt kisgyerekeknek, óvodarobbantás, lányok megerőszakolása
A fiatal szalafisták a börtönben sem változtattak gondolkodásmódjukon. A gelsenkircheni büntetés-végrehajtási intézetben 2016 augusztusának elején bukkantak rá Muhammed Ö. három levelére, valamint Yusuf T. válaszleveleire. Egy társfogoly csempészte ide-oda a postát a börtönben lévő két fiatal között.
Yusuf T. ezt írta a barátjának, aki a levelekre az Iszlám Állam jelvényét firkálta: „Muhammed, hagyd már azokat a zászlókat! Ha valaki ezeket a leveleket meglátja, elfelejthetjük a jó ítéletet. Muhammed, végre meg kell értened, hogy ez már nem az óvoda.”
Muhammed Ö. fogadkozott, hogy megjavul. „Megkaptam a leveledet, és ahogy Allah akarja, betartom az utasításaidat”, írta vissza, azután két kérdést tett fel.
Először azt akarta tudni, hogy az iszlám jog alapján megengedett-e, hogy a hitehagyottak lányait megerőszakolja, „mert hiszen az embernek szabad a szexrabszolga-lányokat megerőszakolnia.”
A második kérdés így hangzott: „Szabad az embernek célzottan gyerekeket is ölnie? Például én fagylaltosként dolgozom a fagylaltos kocsimmal, és sok gyereknek adok el fagylaltot. Szabadna a saría [iszlám jogrend] alapján a fagylaltot arzénnel vagy warfarinnal megfűszereznem, vagy még inkább sztrichninnel, hogy azzal gyerekeket öljek? Végezetül a fagylaltoskocsival egy óvodában öngyilkos merényletet elkövetnem?”
A leveleket németül, néha törökül vagy arabul is írták. Ezekben Yusuf T. így utasította barátját: „Senkivel ne beszélj erről a dologról! Mondd, hogy semmit nem tudsz és tudtál! Ne beszélj a rendőrséggel! Még a lelkésszel se beszélj!” Hozzátette, hogy a bíróság előtt egyetlenként akar felszólalni, és a többi vádlott egyikének sem szabad ellentmondania. Egy másik levélben ezt írta: „Mindannyitokat gyorsan kint akarlak tudni. Még sok mindenem van a jövőre nézve.”
A tárgyalás a vádlottak fiatal kora miatt a nyilvánosság kizárásával zajlik. Egyébként Muhammed Ö.-t a gelsenkircheni elsőfokú bíróság már 2016 októberében kétévnyi szabadságvesztésre ítélte, és az ítélet elleni fellebbezési eljárás 2016 végén még tartott. Hogy a végén a 17 éves szalafista részére csak felfüggesztett büntetést szabnak-e ki, valószínűleg a levélváltástól, valamint a lehetséges szökési veszélytől is tart. „Amikor szabadok vagyunk, egyenesen a Khilafah [az Iszlám Állam kalifátusa] felé vesszük az utat”, írta Muhammed Ö.
Muhammed Ö. ügyvédje nem akart nyilatkozni. A csoport vezetője, Yusuf T. ügyvédje szerint a védence szakított a szalafizmussal, és a bíróság előtt átfogó vallomást akar tenni.
Mi a tanulság?
16-20 éves, Németországban született vagy felcseperedett elkövetőkről van szó. Életkorukból adódóan néhány éve még „szegény migráns hátterű gyerekek” voltak, vagyis olyasfélék, akik védelmében a sápítozó széplelkek, a degenerált fórumozók, valamint a kollaboráns ügyészség és bíróság nekiment László Petrának.
Szolgáljon ez az incidens is kijózanításul: ne az idegen hódítók purdéit sajnáljuk, hanem csak és kizárólag a saját gyerekeink érdekében cselekedjünk! Ehhez mindenki hozzá tud járulni legalább azzal, hogy a magyarul, németül vagy angolul beszélő családtagjait és ismerőseit tájékoztatja.
//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239198&hash=66aab092f7f9867a&hd=1
(Hidra – Kuruc.info)
Források:
– „Darf ich Eis nach Scharia würzen, um Kinder zu töten?“
– Polizei nimmt 17-jährigen Salafisten fest
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »