A német külügyér kiváltságossá tenné a beoltottakat

Akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást, azoknak lehetővé kellene tenni, hogy a többieknél korábban járhassanak étterembe vagy színházba – jelentette ki vasárnap Heiko Maas német külügyminiszter, szembe menve a kormány más tagjaival, akik szerint nem válhatnak "kiváltságossá" azok, akiket már beoltottak.

Maas szerint azonban az állam súlyosan korlátoz alapvető jogokat, és bár egyelőre nem világos, hogy a beoltottak tovább tudják-e adni a vírust, de az biztos, hogy "nem veszik el senki elől a lélegeztetőgépet".

"Ezzel megszűnik az egyik oka az alapvető jogok korlátozásának" – érvelt a miniszter a Bild am Sonntag című vasárnapi tömeglapnak adott interjúban.

Hírdetés

Az igazságügyi minisztérium szerint viszont "szó sem lehet arról", hogy a beoltottak más megítélés alá essenek, mert semmi nem bizonyítja, hogy a már beoltottak ne fertőznének. Elutasította az ötletet az egészségügyi tárca is.

A 83 millió lakosú Németországban eddig mintegy egymillió embert oltottak be.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »