Cornelius Rost német hadifogolyként került egy szibériai ólombányába, és a második világháború után megszökött a szibériai munkatáborból. A tél csontig hatoló hidegében kelt át a sivár orosz sztyeppéken, ahol életveszélyes találkozások közepette indult hazafelé, a családjához.
„Mindnyájan tudatában voltunk, hogy csupán véletlenül maradhatunk életben” – (Varlam Salamov, orosz író)
Veszélyes helyeken vetették be
Nemzedékéhez hasonlóan, az 1919-ben született Cornelius Rost is szerény, hétköznapi életet élt egy osztrák városban, Kufsteinben, ahol saját fénykép-reprodukciós vállalkozást üzemeltetett. Amikor azonban 1938-ban Adolf Hitler nagynémet vezér és kancellár a Harmadik Birodalomhoz csatolta Ausztriát, a mindössze 19 éves Cornelius Rost-ot munkaszolgálatra hívták be.
„Német-Ausztriának ismét egyesülnie kell a nagy német anyaországgal, éspedig nem holmi gazdasági ok miatt! Nem! Ennek az egyesülésnek még akkor is be kell következnie, ha az gazdaságilag közömbös vagy akár káros lenne, be kell következnie a vérségi kötelékeknél fogva” – írta Adolf Hitler a Mein Kampf-ban.
A Wehrmacht bevonult Ausztriába, harcokra azonban nem került sor, mert az osztrák lakosság kitörő örömmel fogadta a német csapatokat.
Hitler beszédet mond a bécsi Heldenplatzon 1938. március 15-én, a német csapatok bevonulása után – FORRÁS: BUNDESARCHIV/O.ANG.
Rost sorkatonai kiképzése után hamarosan a tűzvonalba került, hiszen 1939. szeptember 1-jén Németország villámháborút indított Lengyelország ellen, két nappal később pedig Nagy-Britannia és Franciaország is hadat üzent a Harmadik Birodalomnak, amivel megkezdődött a második világháború.
Rostot és társait kifejezetten arra képzeték ki, hogy minél több fegyvert tudjanak kezelni és többnyire azokra a veszélyes frontszakaszokra küldték őket áttörést elérni, ahol a többi alegység már kudarcot vallott. A lengyelországi villámháború után a nyugati szövetségesek által megtámadott Németország hamarosan uralma alá hajtotta Európa nagyobbik részét.
A Wehrmacht egységei a lengyel fronton 1939 szeptemberében – FORRÁS: BUNDESARCHIV
Több millió német került orosz munkatáborba
Cornelius Rost gyorsan emelkedett a renglétrán, és hamarosan tiszti, hadnagyi rendfokozatot ért el. A szakasza hidak felrobbantásában és diverzáns akciókban vett részt abból a célból, hogy lelassítsák a Vörös Hadsereg alakulatait. Az egyik sikeres bevetés után Rost hadnagy azonban a társaival együtt csapdába esett, mert az alegységét bekerítették az oroszok, akik heves géppuskatűzzel és gránátokkal támadtak rájuk.
Rost csodával határos módon túlélte a támadást, pedig egy lövedék súlyosan megsebesítette.
A szovjet kézifegyver lövedék egész életében a férfi kisagyában maradt, de Rost nagy szerencséjére nem okozott maradandó sérülést. Az elfogott Rost hadnagyot és túlélő társait 1945-ben hadbíróság elé állították és gyorsított eljárásban elítélték. Mintegy 20 ezer társával együtt két és fél napon át meneteltették őket Moszkva utcáin, ahol a helyiek válogatott szidalmakkal illették őket és köpködtek rájuk.
Rost először a hírhedt Lubjanka börtönbe került, majd 25 év büntetőmunkára ítélték, amit az északi sarkkörön túl, az északkelet-szibériai Csukcs-félszigeten felállított munkatáborban kellett letöltenie.
Akkoriban több millió német katonát és polgári személyt hurcoltak el az oroszok hadifogságba, rabszolga munkára a Szovjetunió legkülönfélébb tájaira, táboraiba. A mostoha körülmények, a rossz ellátás és az embertelen bánásmód miatt a foglyok legtöbbje sohasem tért haza.
Marhavagonokba terelték a foglyokat, akiket Szibériába szállítottak – FORRÁS: PINTEREST
Farkasordító hideg fogadta őket
A marhavagonokban Szibéria legkeletibb pontja felé tartó német hadifoglyok még nem is sejtették, hogy milyen embertelen körülmények várnak rájuk a Keleti-fok egyik ólombányájában.
„Egy lapos kádból, amilyet odahaza a hentesek kisebb darab disznóhúsok bepácolásához használnak, tenyérnyi hosszú halakat szórnak be, nagy tömeg halat, úgy, hogy minden emberre, aki itt hever, két, ha nem három hal jut. Kenyér helyett a katona mindent mellékel, amit csúnya káromkodásból csecsemőkorától harmincadik életévéig valaha is felszedett. Az pedig egy jó orosznál sok káromkodás, amelyek különös módon majdnem mind az anyával és az anyaméhvel állnak összefüggésben” – írta az utazásról Josef Martin Bauer „Amíg a lábam bírja” című könyvben, ami 1955-ben jelent meg, és amely Cornelius Rost visszaemlékezésein és jegyzetein alapszik (a könyvben a „Clements Forell” álnevet használta, hogy elkerülje a KGB megtorlását).
A Csukcs-félsziget az Oroszországot Alaszkától elválasztó Bering-szoros melletti területen, jóval az északi sarkkörön belül fekszik, ahol a hőmérséklet gyakran a mínusz 40 Celsius fokot is megközelíti.
A végletesen embert-próbáló körülmények között a foglyok egy bányában dolgoztak, ahol kézi erővel ólomércet fejtettek.
A halál mindennapos volt, és akivel nem a hideg, az embertelen körülmények vagy a tífusz végzett, a fogvatartók kegyetlenségébe halt bele.
Szibéria egyik legtávolabbi pontjára hurcolták a foglyokat – FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Medvékkel és farkasokkal is harcolt
A munkatábor körül nem volt kerítés sem, hiszen az őrök pontosan tudták, hogy aki szökést kísérelne meg, az a kegyetlen szibériai körülmények között az életével fizetne ezért. Rost is jól tudta, hogy szinte a lehetetlenre vállalkozik, de a szabadságvágya erősebbnek bizonyult a félelmeinél.
Végül a tábori kórház német orvosának, valamint egyik térképész bajtársnak segítségével sikerült megszöknie. Akkor még nem is sejtette, hogy mire vállalkozott.
Három éven át kereste a hazafelé vezető utat a fagyos és kopár Szibérián át, ahol az elemekkel és a természettel ugyanúgy meg kellett küzdenie, mint a saját pszichéjével.
Rost későbbi úti beszámolója szerint a kilátástalanság és a végeláthatatlan telek közepette összesen mintegy tizennégyezer kilométert tett meg a Kamcsatkai-félsziget legészakibb pontjától, egész Szibérián és Közép-Ázsián át, amíg eljutott az orosz-iráni határig.
A hadifoglyok embertelen körülmények között éltek – FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Viszontagságos útja során nem csak saját kitartásával, hanem medvével és farkasokkal is harcolt, de összetalálkozott nomád vadászokkal és a helyi jakut lakosokkal is. Mindvégig rettegett, mert az orosz katonák a nyomában jártak, és soha sem tudhatta, hogy barátokkal vagy újabb ellenségekkel találkozik.
A reményvesztett fogoly a müncheni nyilvántartó hivatal szerint 1947. október 28-án tért vissza az oroszországi háborús börtönből.
A viszontagságos kalandjairól később megjelent visszaemlékezésének egyes részleteit azóta is sokan vonják kétségbe. Tény azonban, hogy hazatért, és 1953-ban már a müncheni Franz Ehrenwirth kiadó nyomdájában dolgozott, ahol az ólombányák embertelen körülményei miatt kialakult színvaksága miatt számos nehézséggel kellett szembenéznie.
Rost lelkén a háború, a munkatábor és a szibériai szökés örökre nyomot hagyott.
Soha nem tudta igazán kiheverni az átélt borzalmakat. Az egykori hadifogoly 1983-ban, 64 évesen halt meg Münchenben. A megpróbáltatásairól szóló könyvét azóta összesen tizenöt nyelvre fordították le, amit többször is újra kiadtak.
(Origo nyomán)
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
