A német CDU ma új pártelnököt választ, új irányt vehet az európai politika

A német CDU ma új pártelnököt választ, új irányt vehet az európai politika

A mai CDU-konferencia a járvány miatt a virtuális térben zajlik. A delegáltak három jelölt közül választhatnak. Az egyik legnagyobb esélyes Friedrich Merz, aki igazi húzónévnek számít a CDU történetében és már korábban is sokat emlegették Merkel utódjaként. A benne reménykedők azt várják tőle, hogy pártelnökként majd konzervativista pénzügypolitikát folytat, és valódi jobboldaliként visszahódítja az AfD-hez átpártoló egykori CDU-s szavazókat.

A másik jelölt Amin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke, aki a mainstream és a baloldal kedvenc CDU-s politikusa. A róla szóló cikkek alapján elmondható, hogy Merkelhez hasonló álkonzervatív, a balliberális elvárásokat nagyban teljesítő jelöltként tekintenek rá (gyakran a baloldallal kompatibilis politikusakat szokás centristának nevezni), aki majd a Zöldekkel akar kormányt alakítani az idei választások után.

A harmadik jelölt Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, aki Németország európai súlyának növelését hirdeti.

Ha a konzervatív Merz győzne is, a mainstream abban reménykedik, hogy a kormánykoalícióról döntő kancellárjelölt nem feltétlenül a pártelnök lesz. Erre van lehetőség, és az esetleges jelölteket már be is dobták a köztudatba. A baloldali Der Speigel szerint a németek 40 százaléka Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök lenne a legjobb kancellárjelölt.

Hírdetés

A másik jelölt, akit felvettek a felmérésükben a listára Jens Spahn egészségügyi miniszter. Adódik azonban a kérdés, hogy Spahn nem azért kerülhetett-e a felmérés listájára, mert eleve esélytelen, viszont felnagyítja Söder esélyeit. Az egészségügyi miniszter poszt Németországban – ahogy az EU más országaiban, köztük Szlovákiában – sem a politikai karrierépítés ugródeszkája, sokkal inkább annak gúzsba kötője.

Persze nem szabad alábecsülni Spahnt, jó a sajtója (egyébként meleg és házas), nagyon népszerű, Söder pedig egyelőre elutasította a kancellárjelöltséget. A sajtó szinte napról napra építi fel Spahnt, és a Söder nem vállalja a lehetőséget, akkor a kevésbé alkalmasnak tartott, de köztudatba emelt Spahn akár még győzedelmeskedhet is.

A CDU-nak márciusban (fél évvel a választások előtt) kell kancellárjelöltet állítania.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »