Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök idei karácsonyi beszédében az ukrajnai háborúra, az európai értékek védelmére és az ünnep reménykeltő üzenetére helyezte a hangsúlyt.
Az államfő kiemelte: létfontosságú, hogy „európaiként közösen újra tudatosítsuk erőnket és értékeinket”, és ennek megfelelően cselekedjünk. Steinmeier emlékeztetett arra, hogy Európa hosszú évszázadok alatt tanulta meg a szabadság, az emberi méltóság, az igazságos béke és a demokratikus önrendelkezés nélkülözhetetlenségét. Leszögezte: ezekről az elvekről nem mondanak le, még akkor sem, ha védelmük áldozatokat követel, amire meggyőződése szerint Németország készen áll. (Érdekes, hogy a keresztény értékek kimaradtak a felsorolásból – a szerk.)
A karácsony szimbolikájáról szólva az elnök úgy fogalmazott: „a sötétségben fény gyúl”. Ez a bizakodás ad erőt ahhoz, hogy az emberek tegyenek a világért és embertársaikért, legyen szó nagypolitikai döntésekről vagy helyi kezdeményezésekrőlA közösség erejét méltatva hangsúlyozta, hogy a jövőbeli tájékozódást a nyitottság és a párbeszéd segíti.
Körkép.sk, Welt.de
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber, Pool
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


