Augusztus 9-én tartották Bátán, a Szent Vér-bazilikában a német nemzetiségű hívek búcsúját, amely a hagyományok szerint Urunk színeváltozása ünnepéhez kapcsolódik.
A szentmisén Pécsről, Bátaszékről, Szekszárdról, Várdombról, Villányból és más közeli településekről is részt vettek zarándok hívek. Az ünnep fényét emelte és jelentőségét mutatta, hogy a bátaszéki németek közül többen népviseletbe öltözve érkeztek a jeles alkalomra.
A koncelebrált ünnepi szentmisét Somorjai Ádám OSB mutatta be, aki Pannonhalmáról érkezett a bátai kegyhelyen ünnepelt búcsúra.
Homíliájában a színeváltozás titkáról beszélt, amikor Jézus a galileai Tábor hegyen megmutatta isteni dicsőségét a kiválasztott tanítványoknak, mintegy elővételezve a mennyország örömét. Beszédében külön kiemelte az apostolok szerepét, akik tanúságot tettek a Tábor-hegyen átélt eseményről.
A szentmise végén a házigazda lelkipásztor, Nyúl Viktor bátaszéki plébános a Szent Vér-ereklyével áldásban részesített a szentmisén részt vevő híveket.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Szöveg és fotó: Sümegi József diakónus, a kegyhely őre
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


