A német a queer kormánybiztos "nagyszabású" tervei

A német  a queer kormánybiztos "nagyszabású" tervei

A Magyar Nemzet ismerteti azt az interjút, amelyet a szexuális és nemi sokszínűség elfogadásáért felelős új szövetségi kormánybiztos adott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak és ebben céljairól beszél.

Ezek között szerepel például az, hogy szinte teljesen eltöröljék a nemváltoztatás feltételeit. Ugyanakkor a családjogot is megreformálná, mert szerinte a család nem mindig apából, anyából és gyerekből áll.

Nincs normális modell. Van társadalmi sokszínűség. A házas és gyermekes emberek a leggyakrabban megélt modell. De vannak olyanok is, akik nem házasok, és vannak gyerekeik, szivárványcsaládok és patchwork családok. Mindez mindig is ott volt”

– magyarázta Sven Lehmann, a német szövetségi kormány queer biztosa a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. 

Lehmann feladata a kormányban, hogy a szexuális és a nemi kisebbségek minél több jogot kapjanak, és megszervezze ezeket az intézkedéseket. Lehmann maga is egy harcosnak tartja magát, azt mondta a lapnak, hogy

mindig is aktivista voltam, és nem fogom abbahagyni, még kormánytagként sem.”

A queer kormánybiztos hozzátette, hogy ma már összekötőnek tekinti magát a társadalom és a politika között.

Hírdetés

Lehmann – bevallása szerint – elsődleges célja elsősorban most az, hogy a transzneműségről szóló törvényt teljesen megváltoztassa. Szerinte ez a törvény „sok szenvedést okoz”.

40 éven át kényszerítette az identitásukkal nem egyező embereket két pszichiátriai vizsgálatra. Remélem, hogy év végére eltöröljük a törvényt. A szövetségi igazságügyi minisztérium és a szövetségi családügyi minisztérium nyárig szeretné bemutatni a legfontosabb pontokat”

– magyarázta a lapnak a biztos, aki szerint a reform célja az, hogy megszüntesse a jogi akadályokat a nemváltoztatás előtt.

Lehmann arról is beszélt, hogy szerinte nem lett divat a transzszexualitás – annak ellenére, hogy az elmúlt években 4 ezer százalékkal nőtt a magukat transzszexuálisoknak vallók száma a nyugati világban.

A szexuális és nemi sokszínűség elfogadásáért felelős új szövetségi kormánybiztos nemrég egy másik interjúban arról beszélt, hogy a kinevezése egy igazi forradalom, amire azért volt nagy szükség, mert Németország jócskán elmarad az LMBTQ-emberek jogaiért folytatott harcban.

Egy másik célja az, hogy frissítse a családjogot, amelynek – elmondása szerint – hozzá kell igazodnia a társadalmi valósághoz.

Alapvető fontosságú, hogy több oktatást és több információt vigyenek be a sokszínűségről az óvodákba, iskolákba és a tanórán kívüli ifjúsági munkába is. Fontos olyan klímát teremteni ezekben a létesítményekben, amelyekben a sokféleség magától értetődő. Ehhez jól tájékozott oktatási szakemberekre van szükség – magyarázta a német szövetségi kormány honlapján megjelent interjúban a queer biztos.

A transzneműek jogait akarja kibővíteni a queer kormánybiztos (magyarnemzet.hu)

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »