A negyvenedik Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös – első – megnyilvánulásának ünnepe: a királytalálkozót idézi fel.

40 év telt el azóta, hogy a középkort követően először jártak lovagok, lovasok, íjászok, táncosok, és megannyi hagyományőrző a visegrádi királyi palota tornapályáján.

1985-ben került megrendezésre Visegrádon az első Palotajátékok, amely a város gazdag történetének legfontosabb eseményét mutatta be – az 1335-ös Visegrádi Királytalálkozót. Károly Róbert meghívására Nagy Kázmér lengyel király, Luxemburgi János cseh király, valamint a német lovagrend és német választófejedelmek részvételével megtartott tanácskozás hosszú időre meghatározta Közép-Európa gazdasági-, politikai- és kulturális fejlődését.

Ez az eszmeiség a mai napig jelen van a történelmi fesztiválon.

Mára számos országból érkeznek a fellépők (hazánk mellett többek között Olaszországból, a Muravidékről, a Felvidékről , Csehországból, a Délvidékről, Lengyelországból) és a rendezvény Közép-Európa legnagyobb hagyományőrző fesztiváljává nőtte ki magát, ahol több tízezer vendég fordul meg a három nap leforgása alatt.

Hírdetés

Megható mindemellett, hogy Papp János, aki mindmáig a Palotajátékok főheroldja, már 1985-ben is onnan vezette a programokat, ahonnan az azóta eltelt harminckilenc évben aztán mindig, s ahonnan idén, negyvenedik alkalommal majd ismét (ahogyan az utóbbi közel húsz évben megszokhattuk, már fiával, Papp Dániellel közösen).

Sokan a kezdetek óta velünk vannak a pályán, akik aztán gyermekeinknek, unokáiknak is átörökítették e különleges világ szeretetét, sokan közülük már odafentről néznek bennünket, s évről évre jönnek újabb és újabb csapatokban a gyerekek, a fiatalok, akiket varázslatos módon újra meg újra megérint a hagyományőrzés várfalakon, évszázados köveken áthúzó fuvallata – írja a visitvisegrad.hu.

A rendezvény fő szervezője a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., élén seke László ügyvezetővel.ű

ííííkezdettől fogva meghatározó szerepet játszik a Szent György Lovagrend vezetősége, ők szervezik – többek között – a bajvívó tornákat, ezek kínálják a leghizgalmasabb élményt a közönségnek. Lóháton és gyalogosan is összecsapnak a hagyományőrző lovagok, valós kockázatokat vállalva. Különleges látványt kínálnak a néptáncosok: ők a Közép-Európai térség színeit elevenítik föl. Magas színvonalú értékeket kínálnak a vásárosok: az erdélyi fazekasoktól az alföldi méhészekig, a hazai kardkovácsoktól a felföldi kosárfonókig rengeteg kincs kerül az érdeklődők elé. Pezsgő élményeket kínál a borudvar, konyhaművészeti különlegességeket kóstolhatnak a palotavendégek az éttermekben. Esténként idézi fel a középkor hangulatát a zenei kínálat. 

Mindjárt az első napon kerül sor I. Károly magyar király lovagi tornájára 60 percben. Folyamatos a tárrlatvezetés Mátyás király palotájának termeiben. Az erejükre büszkék lándzsahjító versenyen tehetik próbára magukat. Este: fáklyás felvonulás a templomtól a királyi palotáig. 

A második napon is 10 órától éjjel 2-ig tartanak a programok. A királyi konyha finomságait Érsek Lajos mutatja be a palotában. Ugyanott mutatközik be az udvarhölgyek fodrászata. A Szent György Lovagrend Zoboraljai Apródképzőjének bemutatója (Felvidék) a Salamon-toronyban kerül sorra. Mónus József íjász világbajnok bemutatójaának a Lovagi torna pálya ad helyet. Az éjszakába nyúló hangversenyen a Szelindek régizene együttestól 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »