A NAV volt őrző-védő cége bukott meg a milliárdos adócsalási ügyben

A NAV volt őrző-védő cége bukott meg a milliárdos adócsalási ügyben

Ahogy arról néhány napja mi is beszámoltunk, színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtetői ellen indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A pénzügyi nyomozók – szervezett akció keretében – tizenöt személyt vettek őrizetbe, köztük a bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.

A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A Privatkopo.hu információja szerint a gyanúba keveredett vagyonvédelmi cég az Atalian Global Services & Security Kft., amelynek ügyvezetőjét, Gyenes Istvánt őrizetbe vették a NAV nyomozói.

Az Atalian Global Services & Security Kft. 2010-ig Escort Vagyonvédelmi Kft. néven működött, tulajdonos-ügyvezetője Gyenes Levente, Gyömrő egykori polgármestere volt. Az Escort Védelmi Szolgálat Kft. hatalmas bevételeket termelt: kaptak megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól NATO-delegációk biztosítására, de részt vehettek Forma-1-es futamok biztosításában is. Az Escort neve is előkerült abban a büntetőperben, amely miatt Gyenes Leventének le kellett mondania a polgármesteri tisztségről. A jogerős ítélet szerint Gyenes társaival úgy csalt adót, hogy 2006 és 2009 között egy számlagyárat működtettek, szinte minden tevékenységről tudtak fiktív számlákat szerezni. A bűnszervezet közel 1,8 milliárd forint értékben állíthatott ki fiktív számlát, és közel félmilliárd forint áfát csalhattak el. Gyenes Levente hetedrendű vádlottként úgy kapott csak 9 hónap felfüggesztett szabadságvesztést, hogy csupán adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélték el, pedig az elsőrendű vádlott azt állította, hogy a volt polgármester részt vett az egész bűnszervezet irányításában.

Hírdetés

2010-ben a francia tulajdonban álló Atalian Zrt. megvásárolta Gyenes Leventétől az Escort Védelmi Kft-t, és a cég a továbbiakban Atalian Global Services & Security Kft. néven működött tovább – Gyenes Levente nélkül.

Néhány év elteltével azonban újabb Gyenes bukkant fel a cég vezetésében: 2013-tól ugyanis Gyenes Levente testvére, Gyenes István látja el a társaság ügyvezetői teendőit.

Az Atalian Global Services & Security Kft., valamint elődje, az Escort Védelmi Kft. összesen 13 éven keresztül, 2016-ig őrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeit.

Privatkopo.hu az ügyben megkereste az Atalian Global Services & Security Kft. tulajdonosát, az Atalian Zrt-t, azt tudakolva, megfelel-e a valóságnak, hogy a NAV nyomozói – költségvetési csalás bűntett gyanújával – őrizetbe vették a kft. ügyvezetőjét.

„Tájékoztatjuk, hogy a feltett kérdésére nem áll módunkban válaszolni, társaságunk ugyanis folyamatban lévő üggyel kapcsolatban tájékoztatást nem ad és nem adhat” – közölte a zárkörűen működő részvénytársaság képviselője a bűnügyi portállal.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »