A NAV által lekapcsolt "közismert" kelet-magyarországi milliárdos Mészáros Lőrinc útját is keresztezhette

Az Opten adatai és az Alfahír helyi információi szerint biztossá vált, hogy ki az a „közismert” kelet-magyarországi szálloda- és élelmiszerlánc-tulajdonos, akit a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói őrizetbe vettek Debrecenben. 

A vállalkozó K. Ferenc, aki az Opten nyilvános adatai szerint Ras Al Khaimahban, az Mina Al Arab lakóparkban lakik, és akinek van egy négycsillagos szállodája Hajdúszoboszlón (Hotel Délibáb), illetve – többek között – egy Ebes központú élelmiszerbolt-láncolata. 

Lapunknak úgy mesélték, hogy a vállalkozó tisztességes volt, saját magának kaparta ki a gesztenyét,

egy csomagtartóból kezdte el árulni először az innivalókat, majd lett egy garázsa, és végül az első boltja

– és így építette fel az első cégét. 

Amiből aztán egy milliárdos árbevételű cég és céghálózat vállt, és lett a megye egyik leggazdagabb embere. 

A Hajdú-Bihar megyei község, Ebes neve egyébként onnan lehet ismerős, hogy ott is megjelent Mészáros Lőrinc. Ugyanis az egyik cége, az R-Kord Kft. a V-Híd Zrt.-vel 2017-ben közösen megnyerte a Püspökladány-Ebes vasútvonal felújítását, amit előzetesen 69 milliárd forintra becsültek, de aztán 74,9 milliárd forintért végeztek el. 

Hírdetés

Beszámolók szerint Mészáros Lőrincék részéről akkoriban ajánlat is érkezett K. Ferenc érdekeltségeire, amire ő többször is nemet mondott. 

Hogy mi lett az ügylet vége, kérdéses, de az sokat sejtett, hogy az Opten adataiból az látszik, az ebesi Kft. új tulajdonosa 2018 májusától kezdve egyszer csak a Seker FZE elnevezésű, az Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett társaság lett. 

Az álca

Ahogy arról beszámoltunk, a NAV úgy fogalmazott a bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntettével meggyanúsított, ám nem nevesített üzletemberről, hogy Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa, és 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon.

A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit, így az adómentességre sem jogosult.

„A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai. Az akcióban ingatlanokat zároltak és bankszámlákat foglaltak le, a biztosított vagyon értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Vizsgálják ugyanakkor más évek milliárdos osztalékfelvételeit is”

– írták. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »