A NATO vereséggel távozott a Fekete-tengerről

Kivonult a Fekete-tengerről az a NATO-flotta, melynek légvédelmi berendezéseit március 8-án orosz vadászgépek elektronikai zavaró-berendezései tették működésképtelenné. A török média képeket publikált arról, amint a hajóik átlépnek a Boszporusz szoroson.

A hadgyakorlat ürügyén az orosz határ mellé küldött NATO-flotta március 3-4-én lépett be a térségbe, és többek között a Vicksburg cirkálóból, a kanadai Fredericton fregattból, a török Turutreisből állt, amihez az Eliseo és Spessart olasz illetve német tankerek csatlakoztak. A csoport a Fekete-tenger nyugati területein tartózkodott, valamint bulgáriai és romániai kikötőket is meglátogatott. A hadgyakorlat egy részén román hajók is részt vettek, többek között a Marasesti nevű fregatt, és két korvett.

A NATO tisztviselői szerint a hajók légvédelmi és tengeralattjáró elhárítási gyakorlatokat végeztek, valamint kiképzési feladatokat láttak el. Brad Williamson altengernagy többek között arról számolt be, hogy orosz hajókat fedeztek fel a térségben, később pedig a román vezérkar részéről Corneliu Paul közölte, hogy orosz repülőgépeket is láttak. Az “orosz agresszióról” szóló médiapropagandának alátámasztását célzó kijelentések talán mégse kellenek annyira megdöbbentőek legyenek, elvégre az orosz határ mellett előfordulhatnak orosz hajók, sőt repülőgépek is, főleg, ha ellenséges propagandát folytató országok flottája jelenik meg a közelben.

Hírdetés

A Montreux egyezmény továbbra is köti a NATO országait, vagyis 21 napnál tovább nem tartózkodhatnak a térségben olyan országok hajói, melyek nem a Fekete-tenger partvonala mentén találhatók. Emellett azt is szabályozza az egyezmény, hogy 30 ezer tonnánál súlyosabb idegen flotta nem lehet jelen a tengeren, ami a NATO számára igencsak komplikálttá teszi az “erő felmutatását”, ami emiatt kínosan kiszámolt 21 napokkal és korlátozott fegyverzettel van övezve. A NATO évek óta úgy játssza ki ezt a limitet, hogy egy-egy adott hajó ugyan nem tartózkodik 21 napnál tovább a Fekete-tengeren, de amikor távozik egy kisebb flotta, azonnal megy a váltás az orosz határok közelébe.

Március 8-án (napokkal az újabb NATO-flotta érkezését követően) lengyel alternatív sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy orosz vadászgépek a NATO hajóin gyakorlatoznak és élesben tesztelik az új orosz elektronikai zavaró-berendezést, amivel a nyugati országok legkorszerűbb haditechnikáját is működésképtelenné tudják tenni. A USS Donald Cook-kal történtek megismétlődtek március 8-án, amikor a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis vált az orosz gépek célpontjává, és a hajók teljes elektronikáját (beleértve a légvédelmet is) átmenetileg működésképtelenné tette a “Hibini” nevű zavaró-berendezés.

A hajók egy sikertelen erődemonstrációt követően távoznak a Fekete-tengerről.

Hídfő.net

Kategória:Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »