A NATO megsértette a Montreux-i egyezményt

A NATO megsértette a Montreux-i egyezményt

NATO hadihajó manőverek a Fekete-tengeren.
Oroszország fekete-tengeri flottájának volt parancsnoka, Vlagyimir Komoyedov figyelmeztette a NATO-t, hogy megsérti az 1936-os Montreux-i egyezményt, mely korlátozta a nem orosz nemzetiségű hadihajók tartózkodási idejét a Fekete-tengeren.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg korábban azt mondta, hogy maximálisan alkalmazkodnak, ennek ellenére katonai egységeket telepít és mozgat a fekete-tengeri régióban, beleértve a haditengerészetet, a felderítő eszközöket is.

Először is, a Fekete-tenger egy zárt terület. Ez egy belső tenger, ami csatlakozik a Földközi-tengerhez, mondta Komoyedov a TASS-nak. szerdán válaszul Stoltenberg szavaira.

Bizonyított, hogy a NATO minden bizonnyal felépíti erőit a térségben – így Törökország, Bulgária és Románia területén és azok közreműködésével, mondta Komoyevov, aki egyben az orosz Állami Duma védelmi bizottságának elnöke.

Hírdetés

Egyetértett azzal, hogy a NATO minden bizonnyal erősíteni kívánja a fekete-tengeri csoportját, azonban ez nem jelenti azt, hogy a 20, 30 vagy 50 idegen hadihajó fog megjelenni ott.

Van elég katonai erőnk a térségben, amely figyeli a helyzetet, és a helyzet függvényében bármikor döntést is hozhatnak, tette hozzá az elnök.
Fotók:© AP / Vadim Ghirda

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »